A veterán amerikai futballista, Ray Lewis dicséretét zengi Michael Phelps. Ami nem is csoda, hiszen a 18-szoros olimpiai bajnok úszó, elkötelezett lokálpatrióta lévén, a Baltimore Ravens csapatának szurkol a vasárnapi Super Bowlon a San Francisco 49ers ellen.
A Hollók 2001 után jutottak a nagy fináléba, s ebben óriási szerepe volt a szezon végén visszavonuló Lewisnak, a csapat motorjának.
– Ray talán még egy darab követ is rá tudna venni arra, hogy lebegjen a víz színén – dicsérte Phelps a 37 éves védőjátékost a Washington Post újságírójának. – Óriási szerepe volt abban, hogy a pekingi olimpia után visszatértem a medencébe. Sokat beszélgettünk az elmúlt években, és mindig azt mondogatta, csak még egyszer vedd fel a fegyvert fiú, csak még egyszer. Hallgattam rá, így Londonban még négy aranyat nyertem. Hálás vagyok neki.
Lewis néhány éve már a visszavonuláson töri a fejét, ám eddig nem akasztotta szögre a mezét. Ám most azt ígérte, végleg befejezi, mert a védőjátékosoknál duplán számítanak a pályán töltött évek.
Ráadásul, a Sports Illustrated egyik cikke azzal vádolja, hogy olyan sprayt használt tavalyi izomszakadásakor, amely meg nem engedett teljesítményfokozó szert is tartalmaz.
– Rayt számtalanszor ellenőrizték véletlenszerűen, és soha egyetlen vizsgálat sem mutatott ki tiltott szert – vette védelmébe a játékost Kevin Byrne, a Ravens kommunikációért felelős alelnöke, de az ügynek valószínűleg lesz folytatása.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.