Kivégzés vár 21 egyiptomi szurkolóra

szurkolók
PUBLIKÁLÁS: 2013. január 27. 12:15
Súlyos, több halálos áldozattal járó zavargások törtek ki az egyiptomi Port Szaídban, miután a bíróság halálra ítélt 21 vádlottat a tavalyi 74 ha-lálos áldozattal járó futballkatasztrófa ügyében.
jk

A futballtörténelem fekete lapjai tovább íródnak Egyiptomban. Tavaly februárban az Al-Maszri–Al-Ahli mérkőzés után elszabadult a pokol a 3-1-es hazai vereség miatt. A szurkolók a pályán tomboltak, egymásnak, a játékosoknak és a rendfenntartóknak estek késekkel, botokkal. A tömegverekedésben hetvennégyen lelték halálukat.

Az eljárás során 73 ember ellen emeltek vádat, és tegnap közülük huszonegyet halálra ítéltek. Az áldozatok rokonai – szeretteik fényképét tűzték a mellükre – elégedettek voltak, nem úgy a vádlottak hozzátartozói, akik megpróbáltak betörni a börtönbe, két rendőrt lelőttek. A biztonsági erők könnygázzal és gumilövedékekkel próbálták feloszlatni a tömeget.

A helyszíni tudósítások szerint délután négyre huszonhatra emelkedett a halálos áldozatok és 277-re a sebesültek száma, ezért katonai egységeket vezényeltek Port Szaídba. – Azokat is felelősségre kell vonni, akik nem avatkoztak közbe, és hagyták, hogy elfajuljanak a dolgok – nyilatkozta az Al Dzsazíra hírügynökségnek Hasszan Musztafa, aki jó barátját veszítette el a meccsen.

– Inkább politikai, mint tényeken alapuló, igazságos ítélet született – kommentálta a döntést az egyik vádlott védője. – Ezzel akarták lecsillapítani a tömeget. Az eredmény: újabb áldozatok…  A többi vádlott ügyében márciusban születik ítélet, a halálbüntetéseket pedig jóvá kell hagynia az ország legfelsőbb vallási hatóságának. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.