Hatmilliárdra tartja a klubja Szalai Ádámot

foci
PUBLIKÁLÁS: 2013. január 09. 23:15
Szalai Ádám egyértelműen kapós lett. Bár korábban azt mondták a klubjánál, hogy nem eladó, most kiderült, azért van az a pénz...
Bors

Szalai karrierjén óriásit lendített, hogy a súlyos sérüléséből visszatérve tavaly remekelt, a válogatottban is eredményes volt, a Bundesliga jelenleg is folyó sorozatában pedig igen előkelő helyen áll a góllövőlistán.

Egy hónapja már volt egy kósza hír, hogy a Lazio érdeklődik a Mainz hórihorgas támadója iránt, de úgy tűnik, annak a híresztelésnek nem volt sok alapja.

Most viszont a Bild című lap „tuti” értesülése szerint az Arsenal akarja megszerezni Ádámot. Úgy hírlik, a londoni klub azonnal találkozót kér a futballista menedzserétől, mert Arsene Wenger edzőnek Olivier Giroud személyében egyetlen középcsatára maradt, s szüksége van még egyre. A lap megkeresésére a 25 éves magyar futballista vigyorogva csak annyit mondott, hogy ő nem tud semmiről.

Ehhez képest a Bild még rá is kontrázott, szerintük az Arsenal dolgát nehezíti az, hogy a német bajnok Dortmund – amely a hírek szerint kész lenne tízmillió eurót, azaz csaknem hárommilliárd forintot kifizetni érte – és az anyagiakban ugyancsak dúskáló Wolfsburg is kivetette a hálóját Szalaira.

Ádám szerződése 2015-ig él a Mainzcal, s a klub menedzsere, Christian Heidel nemrégiben azt mondta: nincs az a pénz, amennyiért Szalait elengednék. Most viszont mintha változott volna az álláspont.

– Na jó, ha valaki kifizet érte húszmillió eurót, viheti – pontosította a klub álláspontját Heidel. Erre ugyan egyelôre senki nem hajlandó, de német források szerint a Dortmund a felét, azaz hárommilliárdot azonnal letenne Ádámért, akit a távozásra készülô Robert Lewandowski helyére szerzôdtetnének.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.