Erdei Zsolt hat évvel ezelőtt költözött be gyönyörű feleségével és pici fiával álmai fóti otthonába. Akkor úgy gondolta, családjukat újabb gyerekek teszik boldogabbá, ő pedig profi világbajnokként a tengerentúlon is karriert épít.
Nos, az élet felülírta az álmokat, Amerikában sem sikerült – tegyük hozzá, nem a saját hibájából – befutnia, a családi élete meg végképp zátonyra futott.
A Bors tavaly megírta, hogy Zsolt fejében megfordult a válás gondolata, csak fiát, Viktort féltve nem mert lépni. A HOT! című magazin legújabb számában már azt írta, Erdei végleg döntött az ügyben, csak most éppen szép hitvese, Arabella nem akarja, hogy visszavonhatatlanul elváljanak az útjaik.
Amint azt a pár egyik közeli ismerőse a Borsnak elárulta, nemcsak az elhidegülés ver éket közéjük, hanem az is, hogy az állandó lelki problémákkal küszködő osztrák-spanyol nő a feszültséget örökös vásárlással vezeti le.
Márpedig – lapunk erről is írt már – Erdeiék nem állnak túl rózsásan anyagilag. Egyrészt Zsolt több mint másfél éve nem bokszolt (azaz kiesett a fő bevételi forrás), üzleti beruházásai (ásványvíz, tészta, energiaital stb.) rosszul sültek el, s a család kiadásai nagyon magasak, állítólag csak a fóti házzal kapcsolatos költségek havi egymilliót visznek el.
Apropó, fóti ház! A magazin ugyan úgy tudja, a válás után Zsolté marad a kisváros legszebb panorámájú részén álló luxusvilla, de a Bors más forrásokból úgy értesült, az is vita tárgya.
Nem csoda, hiszen a helyi ingatlanosoknál érdeklődve a 4000 négyzetméteres telken álló, kétgarázsos, háromszintes, mediterrán stílusú épület értékét 200 millió forintra becsülik. Az általunk megkeresett irodáknál ugyan még nem járt Madár, hogy eladja a házát, de egyikük azt mondta, a helyi horgászoktól – tudjuk, a sportoló is imád pecázni – azt hallotta, már árulják a villát.
Igen, valószínűleg a luxuslaktól meg kell válnia Erdeinek, ha nem konkrétan a válásra megy rá, utána az egyedül maradó, anyagi gondokkal küszködő bokszoló aligha tudja tovább finanszírozni a hatalmas házat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.