Schumi címvédésre készül Vettellel

címvédő
PUBLIKÁLÁS: 2012. december 13. 22:15
A Forma–1-től idén végleg elköszönő Michael Schumacher győzelemmel búcsúztatná az évet, Sebastian Vettellel a hét végén hatodszor is megpályázzák a bajnokok bajnoka címet.
cs

A hétszeres világelső, Michael Schumacher abban bízik, ha már a száguldó cirkusztól nem úgy sikerült elköszönnie, ahogy szeretett volna – a pontverseny 13. helyénél mindenképpen jobb eredményre számított –, legalább a bangkoki Race of Championson emlékezeteset alakít.

Ehhez pedig nem is kívánhatna magának megfelelôbb társat, mint a Nemzetek Kupájában hozzá csatlakozó, idén harmadszor is F1-es bajnokká avatott Sebastian Vettelt. A német kettős 2007 óta legyőzhetetlen, pedig a kihívók évről évre a ralis, a túraautós, az indycaros és a gyorsasági motoros mezőny legjobbjai. Idén a britek és a franciák tűnnek a legveszélyesebb ellenfélnek, előbbinél a korábbi F1-es pilóta, David Coulthard és a háromszoros WTCC-győztes Andy Priaulx, míg utóbbinál a Lotus-istálló francia tehetsége, Romain Grosjean és a ralis Sébastien Ogier alkotja a csapatot.

– Nagyon várom, hogy újra Seb mellett vezessek és nyerjünk – mondta Schumacher. – Ez egy igazi örömverseny, ahol jobbnál jobb pilóták gurulnak pályára, és mindig fantasztikus a hangulat. Ezért, habár a Forma–1-től visszavonultam, amíg csak meghívást kapok ide, jönni fogok.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.