Janics Natasa trükközni készül

Kozák Danuta
PUBLIKÁLÁS: 2012. december 01. 07:45
Tegnap volt a határidő, a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség ezen a napon döntött arról, szabad utat ad-e az ­országváltásra készülő sportolóknak. Nézzük, kinek az ügye hol tart.
Sz. S.

Janics Natasa

Szerb forrásokból úgy tudjuk, hogy Janics Natasa nem adta be a szerb versenyzési engedélyt, mivel nem kapott hozzájárulást a magyaroktól. A szerbek a közeljövőben mégis tárgyalni készülnek a magyar féllel. Ezen a megbeszélésen a 2013-as idény már nem lehet téma, az elúszott Janics számára, de ha a felek megegyeznek, nem kell két évet kihagynia ­Janicsnak, vagyis 2014-ben már indulhat szerbként. Megjegyzendő: Natasa férje, Andrian Dusev csütörtökön azt mondta Belgrádban: megvannak a legális lehetőségek arra, hogy felesége mégis indulhasson 2013-ban szerbként a világversenyeken. Mire gondolhat?

Csipes Tamara

Csipes Ferenc edző lánya, aki 2011-ben az év női sportolója volt, nem jutott ki az olimpiára, ezért ő is országot vált, Ausztráliában képzeli el a jövőjét. Mivel Janicshoz és Paksyhoz hasonlóan nem kapott külföldi versenyzési engedélyt a magyar szövetségtől, két évig nem indulhat nemzetközi versenyeken, de vállalja a leállást, nem változtat döntésén.

Benedek Dalma

Az ő ügye tiszta sor, mivel a férje szerb, a 2013-as idénytől szerb színekben versenyez.

Paksy Tímea

Az Ausztriában élő versenyző elmondta, miután nem engedték osztrák színekben versenyezni, a jövőben magyarként igyekszik kivívni a világversenyeken való indulás jogát – ha visszamenőleg megkapja a felkészülési támogatását, amit a bejelentése után azonnal elvettek tőle. Eddig az ígéretek ellenére nem jött ösztöndíj, ha december 10-ig megérkezik a pénz, Ausztriában készülve magyarként indul, ha nem, felsőbb európai szervekhez fordul, vagy leáll a kajakozással.

Kozák Danuta

A kétszeres olimpiai bajnok kajakos nem hosszabbított szerződést klubjával, a Honvéddal, mert az egyesület nem alkalmazta edzőként élettársát, Somogyi Bélát. Ezzel a döntésével együtt elhagyja trénerét, Csipes Ferencet is. Új klubja nincs, a BSE, ahova menne, nemigen tudja előteremteni kettejük fizetését. Kérdéses, mi lesz a megoldás.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.