Janics 3 választása

eltiltás
PUBLIKÁLÁS: 2012. december 05. 08:15
Janics Natasáról szóló könyvében Csonka Gábor volt menedzser elismerte, nem kezelték jól a kajakos távozását. Most megnézzük, milyen lehetőségei vannak az olimpiai bajnoknak.
Bors

Szül egy gyermeket

Nem kizárt, hogy sehogy sem tudják elintézni Dusevék Janics szereplését a 2013-as versenyeken, hiába készül elképesztő elánnal az olimpiai bajnok kajakos, aki Londonban nem nyert aranyat (egyesek szerint éppen férje miatt, mert felelőtlenül hajszolja a munkába nejét).

Ha Natasát nem is kötelezik a kétéves kihagyásra, lehet, hogy egy idényre mindenképp le kell állnia, akkor pedig nem kizárt, hogy szül még egy gyereket, ahogy egyszer maga is felvetette, és azt követően veti bele magát a munkába, hogy 2014-ben újra indulhasson a világversenyeken, immár szerb színekben.

Indul a 2013-as vb-n

Egyes vélekedések szerint nem kizárt, hogy Janics Natasa annak ellenére indulni tud a jövő évi világbajnokságon, hogy nem járult hozzá szerb színekben való versenyzéséhez a magyar szövetség. 

Férje, a bolgár Andrian Dusev belgrádi előadásukon kijelentette, megvannak a jogszerű lépések arra, hogy ne kelljen kihagynia Natasának egy évet sem, például ha Dusev szerb állampolgár lesz jövőre. Az már csak jogértelmezés, hogy Natasa ezt követően is kaphat-e szerb versenyzési engedélyt a nemzetközi szövetségtől, amely elvileg november 30-hoz kötötte a nemzetváltó sportolók regisztrálását.

Érvényben marad az eltiltása

A nemzetközi szövetségben igencsak erős a magyar képviselet, Vaskuti István az ­al­elnök, míg Szerbia jelenleg nem tartozik a hagyományos kajaknemzetek közé. Vagyis van esély arra, hogy bármilyen fondorlatra is készül a Janics–Dusev házaspár, arra a nemzetközi szövetség visszautasítóan reagál.

Más kérdés, hogy Baráth Etele, a magyar szövetség elnöke szerint mindenki figyelembe veszi, hogy ezúttal a sportág nagy alakjáról van szó, akinek kétévnyi kiesése a nemzetközi elitből veszteség lenne a kajak-kenu számára.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.