Erdei Zsoltnak százmilliókba kerülhet a válás

pénz
PUBLIKÁLÁS: 2012. december 29. 07:15
A család ismerői szerint a feleségétől immár külön élő ökölvívó már azon is elgondolkodott, hogy végleg lezárja életének Arabellával közös szakaszát. Ha jogilag is szétválnak, nemcsak kisfiuk elhelyezése lesz a kérdés, hanem a hatalmas fóti villa és a címmeccseken összebokszolt vagyon sorsa is.
Bors

A korábbi bokszvilágbajnok nem szívesen beszél házassága mélypontjáról, felesége, Arabella meg egyáltalán nem hajlandó megszólalni. De az biztos, a nehézségek nem most kezdődtek. A Bors már 2009-ben azt írta, hogy „a boldogságát mentette meg Erdei Zsolt, amikor a múlt héten legyőzte ellenfelét, s világbajnok lett. Felesége, Arabella elárulta, hogy kis híján elhagyta a magyar bokszolót”.

Ezt ugyan később hevesen cáfolták – nyelvi problémák miatti félreértésre hivatkoztak –, de 2010 februárjában a Kiskegyednek azt is mondta Arabella: „Más a kultúránk, a mentalitásunk. A mai napig adódnak abból konfliktusok, hogy félreértjük egymást.” Öt évnyi házasság után, tesszük hozzá…

Pedig mesésen indult kettejük kapcsolata: 2003-ban egy tiroli síparadicsomban ismerkedtek meg, s két évvel később, 2005. július 12-én Salzburgban Zsolt elvette a spanyol anyától és osztrák apától származó Arabella del Mart. Pályafutása a zenitjén volt, s a rá következő év novemberében megszületett a családfő szeme fénye, Viktorka. A 2009-es mélypont után tavalyelőtt Erdei még tervezett testvérekről beszélt a Nők Lapja Caféban, de utána már csak a sűrűsödő válságjelekről lehetett hallani.

A család ismerősei szerint Zsolt fejében már megfordult a válás gondolata, csak fia miatt nem mert lépni az ügyben. Az anyagiak állítólag kevésbé érdeklik, pedig lenne miért aggódnia. Ugyan a család havi kiadásai állítólag csillagászatiak – a hírek szerint csak a rezsi egymilliós tétel –, s üzleti beruházásai (ásványvíz, tészta, energiaital stb.) is rosszul sültek el, mégis jelentős vagyonon kell osztozni.

A magyar és az osztrák jog szerint a házasság ideje alatt szerzett vagyon néhány speciális esetet leszámítva közösnek számít, tehát azon fele-fele arányban kell osztozni. Márpedig az esküvő óta Zsoltnak tizenegy jelentős meccse volt, közülük csak a DeAndrey Abron elleni meccsért – szaklapok szerint – bruttó százmillió forintot kaszált.

Ha tehát válnak, Erdei búcsúzhat vagyona felétől – alighanem a 4000 négyzetméteres, panorámás fóti birtokon lévő mediterrán luxusvillától is –, s fizethet gyerektartást (mert minden bizonnyal Arabella kapná meg a gyereket), rosszabb esetben asszonytartást is. Egy dolog azonban vigasztalhatja: a jog szerint Arabella csak akkor viheti magával külföldre közös gyermeküket, ha ebbe az apa is beleegyezik.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.