Élete legnagyobb győzelmét vizionálja Ferguson

labdarúgás
PUBLIKÁLÁS: 2012. december 08. 20:15
Megkezdődött a pszichológiai hadviselés a manchesteri klubóriások, a City és a United közt a két csapat holnapi derbije előtt. A vendégek revánsot ígérnek az elrabolt bajnoki címért.
(turcsik)

Már napokkal a vasárnapi manchesteri csúcsrangadó előtt megindult a mentális háború a City és a United játékosai, edzői között. Az európai kupáktól korán búcsúzó City menedzsere, Roberto Mancini például úgy próbálta levenni a terhet a futballistáiról, hogy a Unitedet nevezte meg a bajnokság első számú esélyesének.

– Az MU pillanatnyilag jobb nálunk, már az elmúlt idényben is nagy versenyben voltunk vele, de Robin van Persie és Kagava Sindzsi érkezésével tovább erősödött, egyértelműen a bajnokság favoritja – jelentette ki az olasz. – A BL-kiesés miatt már nem emésztem magam, sőt előnye is van, hiszen így kizárólag a hazai porondra tudunk koncentrálni. Tavaly a United 6-1-es legyőzése után jött meg az étvágyunk, és egy győzelem ismét hitet adhatna nekünk.

Alex Ferguson, aki a Uniteddel 37 City elleni bajnokijából eddig 19-et megnyert (négyet az Etihad-stadionban), manchesteri pályafutása egyik legnagyobb diadalaként tekintene egy esetleges vasárnapi győzelemre.

– A City meglehetősen erőteljes, masszív csapat, ezért óriási siker lenne a győzelmünk – magyarázta a skót, aki a hét közepén Chesterben Afganisztánból hazatért, leszerelő katonákat tüntetett ki.

– A kulcs a védekezésünk lehet, mert ha olyan hibákat követünk el, mint Readingben (4-3), nem sok jóra számíthatunk. Ha nyerünk, hat pont előnyre teszünk szert, de biztos, hogy most még semmi sem dől el a bajnoki cím szempontjából.

Az MU brazil jobbhátvédje, Rafael bevallotta, a drámai körülmények között elbukott bajnoki címet sokára tudták csak megemészteni, ezért itt az ideje, hogy „odarondítsanak” a Citynek a sérelmekért.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.