Dzsudzsákkal parádézik Orbán Viktor

Orbán Viktor
PUBLIKÁLÁS: 2012. december 20. 07:45
Politikai tőkét próbál kovácsolni Dzsudzsák Balázs népszerűségéből a kormánypárt. A Dinamo Moszkva légiósa a héten Szijjártó Péterrel és Orbán Viktorral is közös programon szerepel.
(turcsik)

Még a vak is látja, hogy a népszerűségéből sokat vesztett kormánypárt, a Fidesz Magyarország legkedveltebb labdarúgóját, Dzsudzsák Balázst arra használja, hogy legalább a sportkedvelők körében fenntartsa a renoméját. A Dinamo Moszkva téli szabadságát itthon töltő légiósára azonnal lecsapott a hatalom, a héten két olyan eseményt is meghirdettek, ahol a játékos a jobboldali párt vezető politikusaival vesz, illetve vett részt. Dzsudzsák kedden a külügyi és külgazdasági ügyekért felelős államtitkárral, Szijjártó Péterrel futsalozott a politikus nevével fémjelzett Dunakeszi Kinizsiben, míg ma szülőhelyén, egy nyírlugosi általános iskolában ad át egy műfüves pályát Orbán Viktor miniszterelnökkel. A játékos nem tartja nyűgnek az efféle „fellépéseket”.

– Szijjártó úr egy válogatott mérkőzés után hívott meg csapatának egyik futsaledzésére – magyarázta Dzsudzsák kedd éjszaka Dunakeszin. – Mivel már két hete itthon vagyok, s nem mozogtam, úgy éreztem, most van itt az alkalom, hogy eleget tegyek a felkérésnek. Jól éreztem magam, igen intenzív tréning volt, a végét egy picit el is lustálkodtam. Szijjártó úr elszántsága előtt viszont le a kalappal, még becsúszásokra is vállalkozott a parketten.

A sportot teljes mellszélességgel támogató Fidesz korábban is bátran nyúlt a honi kedvencekhez, hogy a népszerűségét növelje, elég ha csak Kovács Istvánra, Balogh Gáborra, Czene Attilára, a Lázár testvérekre, az idősebb generáció képviselőire, Kárpáti Györgyre, Buzánszky Jenőre, Grosics Gyulára vagy éppen Mészöly Kálmánra gondolunk.

Két Porschéja van?

A tények arra utalnak, Dzsudzsák Balázsnak két Porschéja van. Miután kedden napközben a Panamera GTS-ével koccant a pesti rakparton, és kissé meghúzta az autó elejét, az esti futsalmérkozésre a német autógyár egy másik típusú luxusjárgányával, egy 30millió forint körüli, német rendszámú Cayanne GTS-sel érkezett Dunakeszire. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.