Miután a Sky Sports felvételéből kiderült, hogy tegnap ugyanazokat a BLpárosításokat húzták ki, mint egy nappal korábban a próbasorsoláson, a neten máris csalást emlegetnek a futballszurkolók. Főleg, hogy az amerikai ESPN kiszámolta, ennek az esélye egy a kétmillióhoz.
Egyébként nem először vádolják meg az UEFA-t, négy éve a negyeddöntők sorsolása után is akadtak, akik manipulációra gyanakodtak, annál is inkább, mert órákkal a hivatalos esemény előtt már megjelent a neten a későbbi eredmény, amely állítólag sportfogadóktól származott.
*
A sztárpárosításban a statisztika a Real Madrid mellett szól, hiszen négy alkalomból háromszor továbbjutott a BEK/BL-ben a United ellen, ráadásul José Mourinho legutóbbi 14 MU elleni meccséből hatot megnyert, kétszer veszített.
– Nagyon izgalmas ez a párosítás – mondta a spanyolok egykori legendás csatára, Emilio Butragueno. – Alex Ferguson nem véletlenül irányítja 25 éve a Unitedot, pontosan tudja, hogyan kell a játékosaiból kihozni a maximumot, viszont mi meg a Real Madrid vagyunk.
– Két óriási mérkőzés lesz. Cristiano haver, végre újra látjuk egymást! – írta ki Twitterre az MU játékosa, Rio Ferdinand. Sir Alex azon örömködött, hogy a sors összehozza Mourinhóval.
– Na, vehetek újra néhány jó palack bort, hogy Joséval eliszogassuk a szép napok emlékére – mondta az agg mester.
Ami a többieket illeti: a Milannál sem voltak elragadtatva a Barcelonától, hiszen az előző BL-idényben is a katalánok búcsúztatták őket a sorozattól.
– Egy tökéletes gépezettel nézünk szembe – mondta a Milan sportigazgatója, Umberto Gandini. – Ezzel együtt bízom benne: ezúttal nekünk sikerül majd továbblépnünk.
– Örülök a Milannak, mert tetszik a játékuk, és hihetetlenül klassz a stadionjuk – mondta a Barca védője Carles Puyol.
Nagy csata várható az Arsenal–Bayern meccsen is.
– Jó lesz viszontlátni Podolskit és Mertesackert – viccelődött Philipp Lahm, a müncheniek válogatott játékosa. – Sosem játszottam még az Arsenal ellen, sőt a stadionjában sem léptem pályára. Egy biztos, ha a bennünk rejlő potenciált kiaknázzuk, továbbjutunk.
A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁS
A Galatasaray–Schalke
Celtic–Juventus
Arsenal–Bayern München
Sahtar Doneck–Borussia Dortmund
Milan–Barcelona
Real Madrid–Manchester United
Valencia–PSG
Porto–Málaga
A nyolcaddöntőket februárban(12–13., 19–20.), illetve márciusban (5–6., 12–13.) rendezik meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.