Az anatómia kifogott Kótai Misin

egyetem
PUBLIKÁLÁS: 2012. december 02. 08:15
Mint bő két éve megírtuk, fogorvosnak készül Kótai Mihály egykori profi ökölvívó-világbajnok. Egyelőre még messze van attól, hogy pácienseket fogadjon.
Sz. S.

Nagy fába vágta a fejszéjét Kótai, hiszen tíz és fél éves tanulmányokba kezdett, ugyanis a későbbiekben fogorvosként kíván megélni, érvényesülni. Az egykori profi bunyós az első szemeszter általános orvosi képzésén túljutott, a másodikban azonban halasztott. Persze nem jószántából. – Mi tagadás, az anatómia kifogott rajtam – újságolta Kótai. – Tanulmányaim második szemeszterének jövő januárban rugaszkodom újra neki.

Ezzel is bizonyítja, nem adja fel egykönnyen az álmait, kőkeményen tanul, és mivel valamiből el kell tartania a családját, céget alapított. – Hivatalosan megfogalmazva a kintlévőségek kezelésére szakosodott a vállalkozásom, afféle közvetítő vagyok – nevezte meg elfoglaltságát Kótai.

Az exvilágbajnok a ringnek már végleg hátat fordított, elvégre 36 éves. Viszont mivel élete végéig hálás első trénerének, a papájának, a Teleki téren működő Kótai Sportklub működtetésébe is besegít. – A papám a főnök, én viszont szívesen kesztyűzöm időnként a terembe látogató környékbeli srácokkal – tette hozzá Misi.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.