Amennyiben Sebastian Vettel és Mark Webber egyaránt dobogóra áll a vasárnapi futamon, a rivális együttesek pilótáinak eredményeitől függetlenül világbajnok lesz a Red Bull. Christian Horner csapatfőnök nem is titkolta, már az új vb-pólókat is magukkal hozták, és ha minden a terveik szerint alakul, a befutónál magukra vehetik.
A lényeg, hogy legalább 87 pontot megőrizzenek a jelenlegi előnyükből – a hét végi verseny előtt a Ferrarit 91-gyel, a McLarent 101-gyel előzik meg –, mivel a hátralévő két nagydíjon a riválisok maximum 86 pontot tudnak gyűjteni.
A Ferrarinál sem ülnek ölbe tett kézzel, még kézipoggyászban is hoztak új alkatrészeket Fernando Alonso autójához. Mivel a központban nem készült el időre az egyik kipróbálásra szánt fejlesztés, a kamion helyett a motorrészleg vezetője, Luca Marmorini hozta végül magával. Az első szabadedzésen mégsem ők, hanem a McLaren párosa, Lewis Hamilton és Jenson Button remekelt.
Michael Schumacher hatodik helye pedig azt mutatja, hogy a hétszeres világelsőnek egyáltalán nem mindegy, hogyan búcsúzik a száguldó cirkusztól, és a legtöbbet akarja kihozni a gyengécske Mercedes-gépből. Könnyen lehet egyébként, hogy a német legenda mégsem fordít teljesen hátat az F1-nek, a Bildnek ugyanis elismerte: lehetősége van a csapatnál maradni tanácsadóként.
– Az idény után le fogunk ülni a Mercedes vezetőivel, és megbeszéljük, kinek mi az elképzelése – mondta Schumi, aki azért ismét kihangsúlyozta: egyelőre pihenni akar és minél több időt tölteni a családjával. A délutáni tréningen aztán helyreállt a világ rendje, hiszen Vettel a nap messze legjobb idejét autózta. A Ferrarinál viszont csöppet sem volt rózsás a hangulat, Alonso ugyanis a hatba sem fért be.
Sokkal több doppingtesztet akar Webber
Mark Webber azért kampányol a Nemzetközi Auto-mobil Szövetségnél, hogy vegyék komolyabban a dopping elleni harcot a For-ma–1-ben is, azaz több tesztnek kelljen alávetnie magukat a pilótáknak. Az ötlettel azután hozakodott elő, hogy honfitársát, a Moto2-es versenyző Anthony Westet egy hónapra eltiltották, miután a szervezetében tiltott szert – a hírek szerint egy megfázás elleni készítmény egyik összetevője volt a bűnös – találtak a Francia Nagydíj után.
– Mindig azon voltam, hogy gyakoribbak legyenek a doppingtesztek, de sem a szövetséget, sem pedig a pilótatársakat nem hozta különösebben lázba az ötlet
– mondta Webber. – Nehezen elképzelhető, hogy a mezőnyben bárki is ilyesmivel él, de soha se mondd, hogy soha. Óriási pénzekről van szó, ami nagy kísértés.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.