Sport

Ronaldo már télen elhagyja a Realt?

Bors

2012. november 22. csütörtök 18:15

A spanyol lapok biztosnak vélik a portugál szuper-klasszis focista távozását. A legesélyesebb a Manchester City tartják, de harcot folytat a megszerzéséért a PSG és a Manchester United is.

A spanyol AS című lap úgy értesült, hogy Cristiano Ronaldo – akinek csapata, a Real Madrid lapzártánk után játszott a Manchester Cityvel – egyre jobban elvágyódik klubjától, és nem zárható ki, hogy már a téli átigazolási időszakban távozik. A legesélyesebb jelölt éppen a Manchester City, de harcot folytat a megszerzéséért a PSG és a Manchester United is. Ha télen mégis marad, nyáron feltehetően eligazol a szélső, aki 2009-ben, 94 millió euróért érkezett a Realhoz az MU-tól.

Távozásának híre azért röppent fel újra, mert nehezményezi, hogy a Levante elleni bajnokin összeszedett szemsérülése után a Real hivatalosan nem ítélte el az őt lekönyöklő David Navarrót, és az sem tetszik neki, hogy Lionel Messi újabb egyéni díjat kapott – a spanyol liga legjobbja –, ami azt mutatja, hogy a Barca sokkal ügyesebben lobbizik játékosaiért. Ruben Uria, a Realhoz közel álló spanyol újságíró a blogjában ír a távozás lehetőségéről, neki pedig hinni lehet.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16056470_auto_resized.jpg
origo.hu

Már mindenki halott volt a fedélzeten, mégis órákig repkedett a kísértetrepülő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15734_resized.jpg?avcount=1685727910
origo.hu

Ilyen orosz fenyegetésre senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16054079_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzünk a hétvégén? Ez nem kérdés, már mutatjuk is a legjobb recepteket!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16053917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Jövőre közel ötszázmilliárdot fordít a kormány a nyugdíjasok extra juttatásaira

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16056222_auto_resized.jpg
life.hu

SMS-t küldött a hegymászó a feleségének: agyi ödémája van, nem jön le a hegyről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15735_resized.jpg?avcount=1685727910
origo.hu

Két év börtönt is kaphat a drogos magyar énekesnő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16055370_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt vannak a kötelező akciók: ennyibe kerül a kenyér, a vaj, a tészta a boltoban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16053520_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszólalt a szakításról Szabó Franciska, durva, amiket mondott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15722_resized.jpg?avcount=1685727910
travelo.hu

Álmodtál már arról, hogy elhajózol a naplementébe? Irány Horvátország! (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15723_resized.jpg?avcount=1685727910
life.hu

Elképesztő akciók a Lidl-ben: nem csak azt kapjuk, ami kötelező!(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/05/uoJ3gpUC97rEed6Tal2AlQQfBiTV2Wl7NkowyqaBoks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZhZTJlNDhiMzA3NzRlYzU4NjlmOWE3MzMxNzMzODQ1.jpg
Halálzóna

Megszólalt a szakértő Suhajda Szilárd tragédiájáról: ez történik a szervezettel 8000 méter felett

https://cdn.borsonline.hu/2023/05/yv0wX3nPwveJNKL7hS2m9vU-QG0KEURa1BA3D-XhrAE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFlNTU4NWZkYWUzODRlNzk5YTdjNDU0OWY5ZGMyNGEw.jpg
Megemlékezés

"Mindig érezni fogjuk az égi közelséged" – a Pilisben is búcsút vettek Suhajda Szilárdtól – fotók