Óriásit bukik Erdei az Universum csődje miatt

kártérítés
PUBLIKÁLÁS: 2012. november 22. 08:15
A bokszoló az elmaradt mérkőzései miatt hétszázezer eurós kártérítést követel volt klubjától. Alighanem aprópénzzel kell beérnie. Kétszázmillió helyett hatra számíthat csak.
szekeres

Kedden közölte Waldemar Kluch, az Universum Box Promotion vezetője, hogy csődöt jelentett a cég. A klub honlapján az egyik okként épp a magyar világbajnok ellenük folyó perét jelölte meg, ugyanis annak költségeit már végképp nem tudnák kigazdálkodni.

– A bírósági eljárás nem az új cégvezetés sara, hanem még Klaus-Peter Kohléké, de a terhei a mi vállunkat nyomják, s a jogászaink szerint alighanem elveszítjük a pert – tájékoztatta a Borsot Steffen Soltau, az Universum sajtósa, aki azt is megmondta, mire számíthat Zsolt, ha nyer a bíróság előtt.

– Beáll a hitelezők sorába, akik a pénzükre várnak. A csődbiztos ma kezdi meg a munkáját, felméri, hogy mik az értékesíthető vagyontárgyak, s az abból bejövő összeget lehet majd szétosztani. Itteni tapasztalatok alapján általában a követelt pénzek három-öt százalékához jutnak hozzá a hitelezők.

Magyarul: hiába járna pernyerés esetén 700 ezer euró (197 millió forint) Madárnak, valószínűleg 21-35 ezerrel (6-9,8 millió) kell beérni. Az ügyben megkerestük a bokszolót is, de Erdei közölte: a Borsnak nem kíván nyilatkozni.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.