Janics két nap alatt szerb lehet

ICF
PUBLIKÁLÁS: 2012. november 25. 14:15
"Mi még mindig úgy gondoljuk, a magyarok meggondolják magukat, s elengedik Natasát békével" – mondta a Borsnak Szreten Mirkovics, a szövetség jogtanácsosa.
M. G.

Napok óta nagy a hallgatás Janics Natasa honosítási ügyében, a magyar kajakszövetség vezetőit az ICF szentpétervári kongresszusán senki nem kereste meg ezzel az üggyel kapcsolatban, ők arra várnak, hogy a szerbek utalják a háromszoros olimpiai bajnokért kért 150 ezer eurót (42 millió forint).

Belgrád is várakozó állásponton van. Az ottani olimpiai bizottságnál sem ­tud­nak semmilyen fejleményről, érdeklődésünkre a szerb kajakszövetséghez irányítottak minket.

– Mi még mindig úgy gondoljuk, a magyarok meggondolják magukat, s elengedik Natasát békével – mondta a Borsnak Szreten Mirkovics, a szövetség jogtanácsosa. – Tudomásunk szerint Janics férje, Andrian Dusev még mindig nem adta be az állampolgársági kérelmet. Viszont mivel a fia már szerb lett, s kiemelt érdek fűződik Natasa honosításához, két-három nap alatt is el lehet intézni a dolgokat.

A végső határidő november 30-a, így hacsak az utolsó pillanatban nem történik előrelépés, Kovács Kati korábbi párja nem lesz a magyarok ellenfele jövőre világversenyeken. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.