Megy az adok-kapok a Red Bull és a Ferrari istálló között. Előbbi azért jelentette fel a Nemzetközi Automobil Szövetségnél riválisát, mert az olaszok két egymást követő napon is felrúgták az éjszakai munkastopot, és már hajnalban nekiestek Fernando Alonso autójának. A maranellóiak szerint viszont szabálytalan a Red Bull autója. A sportfelügyelők azonban egyik esetben sem szabtak ki büntetést.
Az időmérő után azonban már felelnie kellett a Red Bullnak, mivel Vettel kocsija a kvalifikáció levezető körében minden különösebb elôzmény nélkül hirtelen leállt. A csapat vezetői elôször azt közölték: a motorszállító Renault kérte, hogy állítsák meg az autót, de később kiderült, hogy nem maradt elég üzemanyag a német címvédő Red Bulljában.
Márpedig a szigorú elôírások szerint a kocsikból egy-egy liter benzint le kell adni az időmérő után. Vettelt így a mezôny legvégére számûzték, az eredetileg a hetedik helyre befutó Alonso pedig eggyel előre léphetett, így a spanyol némileg nyugodtabban kezdheti a mai futamot. Arról nem is beszélve, hogy riválisának elég nehéz lesz elôreverekednie magát az utolsó helyről.
– Kihoztam a maximumot az autómból, ennél többet egyszerűen nem tehettem – mondta Alonso. – Persze nem ez a legjobb rajtkocka, de a versenytempónk biztatóbb, így nincs még minden veszve.
Lewis Hamilton viszont a vb szempontjából már az esélytelenek nyugalmával körözhetett a Yas Marina pályán, és toronymagasan nyerte az időmérőt. Sajnálhatja a McLaren, hogy elengedte, mert mióta a brit pilóta bejelentette, jövőre a Mercedesnél folytatja pályafutását, szinte megtáltosodott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.