Az éllovas Győr hívei aligha bánják, hogy az utóbbi években ritkán tapasztalható gödörbe került az egyik legnagyobb hazai rivális. A Videotontól, majd a Pakstól is vereséget szenvedő Debrecen tudniillik 2-1-re kikapott az Üllői úton, ezzel pedig hat pontra leszakadt a listavezetőtől. Történt mindez annak ellenére, hogy a meccs elején jelentős energiákat mozgósított Kondás Elemér együttese, s a fáradozás nem is volt hiábavaló: az NB I-es góllövőlistát vezető francia Adamo Coulibaly megszerezte a vezetést a tizedik percben.
A hazaiaknál bemutatkozott a tiszteletre méltó Bundesliga-rutinnal rendelkező német balhátvéd, Philipp Bönig, és egy-két sorral is akadt néhány kreatív focista, vagyis a Fradit még véletlenül sem kellett temetni. Mi több, szűk fél órával a vezető találat után Böde Dániel kiegyenlített, méghozzá egy olyan fejessel, amely láttán az európai topligákban is csettintenek. Az ember már-már azt fogalmazta, hogy az 1-1 senkinek sem jó eredmény, amikor Böde új oldaláról mutatkozott be, és éppen úgy esett össze a 16-oson belül, ahogy kell. Az már a fradisták szerencséje, hogy Fábián Mihály játékvezetőnek „tetszett az előadás”, és befújta a büntetőt.
Józsi György higgadtsága a Loki ötödik vereségét jelentette – csak emlékeztetésképpen, a legutóbbi, aranyéremmel záruló idényben egyszer sem fordult elő hasonló a hajdúságiakkal…
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.