Alonso az esőt hívja segítségül

eső
PUBLIKÁLÁS: 2012. november 24. 16:15
Fernando Alonso esőért fohászkodik a vasárnapi brazil futam idejére, hiszen akkor egy csapásra eltűnne a Red Bullok jelentôs fölénye. Idén a spanyol a vizes aszfalton rendre legyőzte riválisát, Sebastian Vettelt.
csb

Alonso ebben az idényben bebizonyította, kifejezetten fekszik neki a vizes pálya, hiszen a trópusi záporral megspékelt – s emiatt egy időre meg is szakított –, kaotikus malajziai versenyt megnyerte, akárcsak a német futamot, amelynek az esős kvalifikációján harcolta ki a pole-pozíciót. ­Vagy­is a három elsőségéből kettőnél a kezére játszott a mostoha időjárás. Nem csoda, ha ezek után legszívesebben indián módra esőtáncot járna, hogy vasárnapra minél több felhő gyűljön az interlagosi ring fölé.

A meteorológiai előrejelzés mindenesetre jókedvre derítheti a Ferrari pilótáját, mert az időmérőre ugyan még szikrázó napsütést és harminc fok fölötti hőséget, a nagydíjra jelentős lehűlést, valamint zuhét ígér. Márpedig ha tényleg így alakul, nincs akkora jelentősége, ha nem sikerül az élbolyba kvalifikálnia magát. Ráadásul az esős futam mindig nagyon rizikós, s a 13 ponttal előtte álló Sebastian Vettel azt az egyet nem engedheti meg magának, hogy kiessen.

Alonso persze rutinos rókaként igyekszik ráerősíteni a Red Bull klasszisának félelmére, és lépten-nyomon hangsúlyozza, riválisával ellentétben neki nincs vesztenivalója. – Kevesebb a nyomás rajtam, mintha vezetném a világbajnokságot – mondta Alonso, aki korábban még sosem nyert Brazíliában.

– Valójában nincs vesztenivalóm, hiszen a második helyem már biztos. A végső győzelem viszont nem csak rajtam múlik, ahhoz történnie kell valaminek Sebastian Red Bulljával, hiszen az elmúlt öt futamon ő dominált, és normál körülmények között nyilván most is ez lenne a helyzet. A lényeg, hogy dobogón végezzek, vagyis a 13 pontos hátrányomat ledolgozzam. Ennél többet nem tehetek.

Vettel egyébként viccelődéssel válaszolt az őt esővel ijesztgetőknek. – Szerencsére a Pirelli nem felejtette el bepakolni az esőgumikat, így nincs mitől tartanom – kontrázott a címvédő.

Lenyűgöző a spanyol kiegyensúlyozottsága

Jenson Button, a McLaren csapat világbajnoka Fernando Alonso mellett tette le a voksát. Szerinte a spanyol pilóta jobban megérdemli a vb-címet, mint Sebastian Vettel.

– Fernando teljesítménye volt idén a legkiegyensúlyozottabb, nem igazán hibázott, és mindent kifacsart az autójából. Messze ő tette rám a legjobb benyomást – mondta Button. – Sebastian bár az utóbbi öt versenyen fantasztikusan szerepelt, mindezt egy remek kocsival érte el, s az összkép már nem olyan egyenletes nála.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.