Úgy tűnik, az idény második fele a Red Bull-autók dominanciájáról szól. A vb-címvédő Sebastian Vettel a szingapúri és japán győzelem után tovább sokkolta a mezőnyt, ugyanis az első jeongami tréningnapot a leggyorsabb körrel zárta. Mindössze csapattársa, Mark Webber tudta tartani vele a lépést. Kétségbe is estek a McLaren-pilóták, Jenson Button és Lewis Hamilton egyaránt azon kesergett, hogy a nyári szünet óta a Red Bull pokolian felpörgött.
– Már Szuzukában meglepődtünk a Red Bull tempóján. Újra olyan gyorsak lettek, mint korábban, amikor uralták a mezőnyt – mondta Button. – Négy tizedet vertek ránk az edzésen, s ez nyilvánvalóvá teszi, hogy borzasztó nehéz lesz tőlük elvenni a pole pozíciót.
A tabellán Vettel előtt már csak négy ponttal vezető Ferrari-versenyző, Fernando Alonso ellenben igyekezett pókerarccal tudomásul venni az erőviszonyok átalakulását. – Nehéz megmondani, hogy hol tartunk a többiekhez képest, mert most csak magunkra koncentráltunk – összegzett Alonso a tréning után. – Az időmérő után már okosabbak leszünk.
A Red Bulltól egyébként a lélektani hadviselés terén is van mit tanulni. Helmut Marko, a csapat tanácsadója ugyanis flegmán megjegyezte, annyira bejöttek a Szuzukában bevetett új alkatrészek, hogy Jeongamban további fejlesztéseket is kipróbálnak a sebességnövelés érdekében. Na ezekkel az elejtett félmondatokkal lehet a teljes őrületbe kergetni a Ferrari és a McLaren mérnökeit.
Schumachert megrótták
Büntetést ugyan most nem kapott, ám egy dorgálás ezúttal is kijárt az első koreai edzésnap után Michael Schumachernek. A hétszeres világbajnok azzal húzta ki a gyufát, hogy feltartotta a sereghajtó Hispania Racing két pilótáját, Pedro de la Rosát és Narain Karthikeyant.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.