Vettel: kár, hogy az időmérő első helyéért nem adnak pontot

Indiai Nagydíj
PUBLIKÁLÁS: 2012. október 28. 09:15
A címvédő, Sebastian Vettel nyerte az India Nagydíj időmérő edzését, miközben a vb-címért vele öldöklő csatát vívó Fernando Alonso ma az ötödik kockából startolhat.
sz-ó

Egyesek szerint Vettel akkor is megnyeri az Indiai Nagydíjat, ha nem nagyon lép oda a gázpedálra, tudniillik a Red Bullja tökéletes állapotban van. Ha ma nyer, a címvédő német zsinórban negyedszer szerez idén vb-futamgyőzelmet, és ha ez így történik, jelenlegi előnyét növeli a pontversenyben Alonsóval szemben. Mindenesetre a tegnapi harmadik szabadedzésen a német versenyző eljátszadozott a többiekkel, aztán magán az időmérőn is tanári teljesítményt nyújtott. Igaz, a hetes kanyarnál elfékezte magát, emiatt megcsúszott, de a továbbiakban tökéletesen ura maradt a kocsijának. Végül 44 ezredmásodperc előnnyel érdemelte ki ebben az évadban az ötödik pole pozícióját márkatársa, az ausztrál Webber előtt.

Úgy fest, ma csakis a nagy csapatok rúgnak labdába, hiszen az első sorban felálló Red Bull mögött két McLaren-menő következik, a harmadik sor pedig a Ferrarié. Utóbbi istálló kettőse közül Alonso készül afféle élet-halál harcra.

– Az idény elején megbízhatatlannak tűnt a Red Bull, de annyira rendbe hozták a kocsit, hogy Vettelék nem csak kitartóak, de gyorsak is – nyilatkozta a spanyol, aki úgy tartja, hogy a 2005-ös és 2006-os vb-címe megszerzésekor nem érzett ekkora harci tüzet magában, mint idén.

– Ha a hátralévő négy vb-futamot megnyerem, triplázhatok. Ehhez az is kell, hogy a mai start után valahogyan beálljak Vettel mögé, aztán majd meglátjuk a folytatást.

A valóban álomszerűen hajtó Vettel örömét fejezte ki szombati remeklése miatt, de megjegyezte:

– Tudják, az a gond, hogy az időmérő első helyéért nem adnak pontot… – mosolygott. – A mai futam viszont igen hosszú lesz, és őszintén szólva megtippelni sem tudom, milyen típusú verseny elé nézek. Azt azért megbeszéltem Webberrel, hogy a rajtnál észnél kell lennünk, mert én is számítok Alonso erőszakos manővereire.

 

A Lotusnak lassan elfogy a pénze 

A sportág szerelmeseinek feltűnt, az idény első felében mennyire jól szerepelt a Lotus, amelynek finn exvilágbajnokát, Kimi Räikkönent arról kérdezték, a márkák pontversenyében megelőzhetik-e a McLarent?

– Kizárt – válaszolta a Jégember. – A Forma–1 kizárólag pénzkérdés. Akinek van, az fejleszt, majd menet közben is módosít. A Lotusnak a futamok végéhez közeledve lassan elfogy a pénze, de talán majd jövőre jobban állunk.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.