Ritka izgalmas befejezésre van kilátás azt követően, hogy Újdelhiben, az Indiai Nagydíjon Vettel esélyt sem hagyott a többieknek. Idei ötödik futamgyőzelmével megint adott egy kisebb pofont riválisának, Alonsónak, így három futammal a zárás előtt tizenhárom pontra növelte előnyét.
A futam ezúttal is a versenyzéstől végleg búcsúzó Michael Schumacher szinte hagyományos balszerencséjével kezdődött, ugyanis kocsija rögvest defektet kapott. Annál kiválóbban kapta el a startot Alonso, aki az ötödik pozícióból startolva megelőzte a két McLarent, igaz, kevéssel később egy rossz kanyarmanővere miatt visszaesett. Eközben a Vettel– MarkWebber Red Bullduó kiválóan diktálta a tempót. Úgy festett, tökéletesen megbeszélték a teendőiket, hiszen az ausztrál versenyző láthatóan pompásan ellenőrizte a mögötte állandó robbantásokkal kísérletező Alonsót. Kitunt, hogy valamennyi pilótát megfontolásra késztette az aszfaltcsík állaga, mely valósággal „zabálta” a kocsik gumijait.
Kitűnt, Lewis Hamilton sem adja olcsón a borét, bár kétségkívül kellemetlenül érinthette, hogy egyik kiállásánál még kormányt is kellett cserélnie. A feltartóztathatatlan Vettel folyamatosan, s mondhatni, játszi könnyedséggel növelte az előnyét, ám Alonsót sem olyan fából faragták, hogy könnyen feladja. A 48. kör volt igazán érdekes, akkor a spanyol otthagyta a kocsijának KERS-rendszerével folyamatosan bajlódó Webbert, s rövid ideig úgy tűnt, hogy elkeseredett rohamra indul Vettel ellen. Csakhogy az egész hétvégén remekül működő Red Bull nem hagyta cserben a németet, aki – miután élen végzett –, láthatóan meghatódottan simogatta meg a kocsiját.
Alonso tegnapi teljesítményére viszont csillagos jelest érdemel, hiszen három futammal a vb-zárás előtt életben tartotta az esélyét, hogy harmadszor avassák világbajnokká. Igaz, Vettel is pontosan ugyanerre készül.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.