Szamurájként harcol Alonso

kelet
PUBLIKÁLÁS: 2012. október 12. 21:15
Fernando Alonso egy kardforgató szamuráj hős ­példamutatásai alapján készül a Koreai Nagydíjra. A vb-pontversenyben vezető pilóta szerint önfegyelem és intelligencia juttathatja fel újra a csúcsra.
Bors

Fernando Alonso egy 17. századi szamuráj hős filozófiai eszmefuttatásaiból merít ihletet szuzukai ­ki­esése után a Koreai Nagydíjra. Twitter-oldalán is megjelenítette Mijamoto Muszasi, a verhetetlen japán kardforgató mondását: „Nem csupán egy ösvény vezet fel a hegy csúcsára.” A spanyol pilóta – nemrégiben egy szamurájt is tetováltatott a hátára – úgy véli a következetesség, az önfegyelem és az intelligencia juttathatja fel újra a csúcsra.

Alonso annak ellenére hisz a vb-győzelemben, hogy német riválisa, Sebastian Vettel Szuzukában négy pontra csökkentette korábbi tekintélyes hátrányát. – Harcolni kell a végsőkig, mint a szamurájok – mondta Alonso. – Nem lehet mindig minden tökéletes, Spában és Szuzukában sem tudtunk pontot szerezni, de ezekből erőt merítettünk. Ahogy kiestünk mi, úgy kieshet más is... Bízom magamban és a csapatban, különben nem is lenne érdemes rajthoz állnom.

Sebastian Vettel prózai okkal magyarázza feltámadását, szerinte a siker kulcsa az, hogy jól sikerült a nyaralása. Persze nem is mondhat mást, mert egy darabig a Forma–1 főnök, Bernie Ecclestone jachtján pihent Horvátországban.

– A türelem nem tartozik az erényeim közé, pedig most erre lesz a legnagyobb szükség – figyelmeztette magát és a Red Bull szurkolóit Vettel. – Az előző két futamot megnyertem, most nem szabad kapkodnom, idegeskedjenek a riválisok.

Nos, a pontverseny harmadik helyen álló Kimi Räikkönen aligha rágja tövig a körmét izgalmában. A Jégember nem is nagyon törődik a helyezésekkel, őt csak a végeredmény, a világbajnoki cím érdekli. – Az idén még nem nyertem futamot, de kit érdekel, ha a végén én nevetek a legnagyobbat – vetítette előre a finn pilóta. (jánosy)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.