Ríos nyerte az év bokszmeccsét

Mike Alvaro
PUBLIKÁLÁS: 2012. október 15. 13:15
Nem mindennapi csatát hozott a kisváltósúlyú WBO-címmérkőzés Brandon Ríos és Mike Alvarado között. A carsoni közönség nagy örömére a két bunyós nem taktikázott, hanem rendesen egymásnak esett, csak úgy záporoztak az ütések.
Bors

A hetedik menetben aztán a korábbi könnyűsúlyú világbajnok, Ríos megrendítő jobbosa után a mérkőzést vezető Pat Russell véget vetett a meccsnek. – Ez már brutális volt. Alvarado nem tudott védekezni, és nem hagyhattam, hogy súlyos sérülés legyen a vége – indokolta döntését Russell.

– Nagyon kemény meccs volt, kaptam én is rendesen az államra, de bírtam – mondta a győztes. – Még tudtam volna folytatni – elégedetlenkedett Alvarado a mérkőzés után, s rögtön kijelentette, szívesen vállalna egy visszavágót. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.