Rajt-cél győzelmet aratott Vettel

Japán Nagydíj
PUBLIKÁLÁS: 2012. október 07. 13:00
Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája nyerte vasárnap a Forma-1-es Japán Nagydíjat, az autós gyorsasági-világbajnokság idei tizenötödik versenyét.
MTI

A vb-címvédő Vettel mögött a brazil Felipe Massa (Ferrari) lett a második és a hazai közönség előtt szereplő Kobajasi Kamui (Sauber) pedig a harmadik. 

A német autóversenyző rajt-cél győzelmet aratott a szuzukai pályán és négy pontra közelítette meg Fernando Alonsót a pontversenyben. A Ferrari spanyol éllovasa ugyanis a rajt után kiesett.

A sorozatban kétszeres világbajnok Vettel, idei harmadik, pályafutását tekintve pedig a 24. futamgyőzelmét szerezte meg.

A rajt után a finn Kimi Räikkönen (Lotus) hátulról megkoccantotta az ötödik helyről startoló Alonso Ferrarijának hátsó kerekét, a spanyol pilóta kicsúszott a pályáról, majd próbált visszajönni, de defektet (is) kapott és ezzel számára véget ért a Japán GP. A német Nico Rosberg (Mercedes) szintén kiesett, miután ütközött a brazil Bruno Sennával (Williams). Beküldték a biztonsági autót, amely két kör után távozott.

Vettel végig nagyon biztonságosan és gyorsan vezetett, így üldözői megközelíteni sem tudták. A második pozícióért ugyanakkor nagy harc alakult ki: Massa, aki a középmezőnyből startolt, óriási bravúrral a 18. körben felküzdötte magát a második helyre, s ezt követően a célig meg tudta tartani pozícióját.

Kobajasi szintén remekül versenyzett, ugyan a brit Jenson Button (McLaren) keményen üldözőbe vette, de nem tudta befogni a japánt, aki pályafutása legjobb eredményét érte el a hazai publikum óriási üdvrivalgása közepette.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.