Minden győzelmétől megfosztották Lance Armstrongot, a hétszeres Tour de France-győztes amerikai kerékpárost. Több mint egy évtizedig sikerült pénzzel vagy fenyegetéssel megúsznia az ellenőrzéseket, pedig már 1996-ban kiderült, hogy doppingszereket használ.
– Akkor diagnosztizálták nála a rákot, és szem- és fültanúja voltam egyik látogatásom alkalmával, ahogy közölte a kemoterápiás kezelését irányító orvossal: szteroidokat, tesztoszteront és növekedési hormonokat szedett – nyilatkozta Betsy Andreu, Armstrong egykori barátjának és csapattársának a felesége, aki többször is doppingolással vádolta a bajnokot.
Bizonyítékok híján senki sem hitt neki, azzal vádolták, féltékeny és irigy a sztár sikereire. – Lance már a 99-es Tourra is EPO-val készült, és amikor ki akartam teregetni a szennyest, életveszélyesen megfenyegetett. Azt az üzenetet küldte az egyik haverja által, hogy reméli, valaki hamarosan szétveri a fejemet egy baseballütővel.
Emma O'Reillyt, korábbi gyúróját is megfenyegette Armstrong, miután a nő 2003-ban a Sunday Times egyik újságírójának elárulta, hogy egy futár látta el titokzatos injekciókkal a kerekest a Tour de France-on. Az eset után őt is valósággal terrorizálta a bringás, ráadásul később be is perelte.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.