Magyar specialistákkal rohamoznak az észtek

futball
PUBLIKÁLÁS: 2012. október 11. 19:15
Izzasztó pillanatok várnak a magyar válogatottra Tallinnban. A vb-selejtező azért is nehéz lesz, mert az észteknél három olyan játékos szerepel, aki jól ismeri a magyar focit.
turcsik

A magyar válogatott nincs olyan helyzetben, hogy bárkit is elintézzen egy kézlegyintéssel, az otthon játszó észtek pedig kifejezetten kellemetlen ellenfelek lesznek a holnapi vb-selejtezőn. Nem elég, hogy Dzsudzsákékra minden bizonnyal borzasztó hideg, és lelkes észt drukkerek várnak Tallinnban, de a riválisnál három olyan futballista akad, akinek NB I-es tapasztalata van, vagyis úgy ismeri a magyar focit, mint a tenyerét. Jarmo Ahjupera most is a listavezető Győr csatára, igaz a most futó idényben csak epizódszerep jutott eddig a számára.

Lassan három éve játszik Magyarországon, a legeredményesebb fél szezonját 2011-ben Újpesten töltötte, ahol nyolc gólt rúgott. Ahjupera sérülten csatlakozott az észt válogatotthoz, ezért a játéka kérdéses. Elképzelhető, hogy őt csak azért hívták meg, hogy tapasztalataival segítsen, annál is inkább, mert a mieink keretében négy győri focista is található. Az észteknél egy másik korábbi győri támadót is felfedezhetünk, Tarmo Kinket.

A szélsőként is bevethető játékos 12 gólt szerzett a második NB I-es szezonjában, s az angol másodosztályú Middlesborough le is csapott rá. Ő szinte biztos, hogy kezdő lesz. Valószínűleg a volt pápai Sander Purit is beveti az észt kapitány a középpályán. A ma már Finnországban futballozó játékos NB I-es teljesítményével nem hagyott mély nyomokat, ettől még ő is veszélyes lehet ránk. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.