Magyar kajakosokra hajt a fél világ

Szalai Tamás
PUBLIKÁLÁS: 2012. október 21. 09:15
Újabb ország erősítene magyar kajakosokkal: az Európa-bajnok Szalai Tamásra és Dombvári Bencére az azeriek akarnak lecsapni. A honi szövetségnek sürgősen lépnie kell, hogy megállítsa a folyamatot.
(s)

Szerbia (Dusev-Janics Natasa, Benedek Dalma), Ciprus (Sarudi Aliz), Bulgária (Faldum Bereniké), Franciaország (Legrand Tímea) és Ausztria (Paksy Tímea) után Azerbaj-dzsán is magyar kajakosokkal kíván előrelépni.

Mindenképpen újdonság, hogy az olajára támaszkodó ország férfiakat szemelt ki magának: Szalai és Dombvári egy pályaavatóra utazott Kelet felé, hogy aztán mesés ajánlattal térhessen haza.

Amint arról a Nemzeti Sport beszámolt, a két honvédos versenyzőt a háromezer dolláros, vagyis csaknem 650 ezer forintos havi fizetés mellett teljes ellátással, valamint évi hat-hét havi edzőtáborozási lehetőséggel csábítják az azeriek, no és az sem elhanyagolható, hogy választott hazájukban könnyebben érvényesülnének, mint a kőkemény hazai mezőnyben.

– Amikor kiderült, hogy ott jártunk, és meghallgattuk az azeriek ajánlatát, idehaza egyből elvágtuk magunkat. Ellenséges a hangulat, így egyre komolyabban fontolgatjuk a váltás lehetőségét – mondta a sportlapnak a 24 esztendős Szalai. Nem vitás, még az amúgy roppant gazdag magyar kajak-kenu is bajba kerülhet, ha a bajnokai a szélrózsa minden irányába távoznak, így a vezetőknek gyorsan lépniük kell.

– Természetesen foglalkozunk az országváltási ügyekkel, meg is van az elképzelésünk, ám a jövő szerdai elnökségi ülésig nem szeretnék állást foglalni – jelentette ki a Borsnak Baráth Etele sportági elnök.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.