Kínos reklámban szerepel Janics Natasa

bank
PUBLIKÁLÁS: 2012. október 15. 09:15
Nemrég két banknál is előtérbe került Janics Natasa, aki körül rendesen izzik a levegő, amióta kiderült, hogy visszaigazol Szerbiába. Az MKB-nál az év női kajakosa lett, a Western Union vele reklámozza szolgáltatását.

A Western Union az OTP-vel karöltve reklámozza pénzátutalási szolgáltatását azzal a szlogennel, hogy „A pénzem valóban percek alatt megérkezik? Igen.” A kampány reklámarca Janics Natasa, aki szeptember 27-én adta be szerbiai versenyzési engedélyét a Magyar Kajak-Kenu Szövetséghez, de ez a legkevesebb: a háromszoros olimpiai bajnok kajakos igényt tart szegedi fizetésére év végéig, miközben klubja felbontottnak tekinti a megállapodást.

Köztudott az is: a Kovács Lászlónak járó edzői jutalomra is rá akarja tenni a kezét a Janics-Dusev család. Ebből az aspektusból mindenképpen kellemetlenre sikerült a reklám. A Western Uniontól – amely értelemszerűen teljesen vétlen ebben a kínos ügyben – az kérdeztük, hogy megszüntetik-e a reklámot a Janics életében bekövetkezett változások miatt.

– Natasával hat éve működünk együtt, mindig korrekt módon teljesítette, ami a feladata volt – mondta dr. Miháldi Ferenc, a Intercash Zrt.– Western Union Money Transfer ágazati igazgatója. – Szerződésünk vele az év végén lejár, ezután szétválnak útjaink. Mi nem törünk pálcát fölötte, korábban éppen azért választottuk őt, mert egy multikulturális családból származik és igen érdekes személyiség.

Mostani döntéséről ő maga tájékoztatott minket, s közös megegyezéssel szerződést bontottunk. A kampány addig még fut, de a jövőben sem törekszünk arra, hogy a múltunkból kitöröljük, együttműködésünk mindig korrekt volt.

Az MKB Bank minden évben megválasztja az év legjobb kajakosát és kenusát, idén a nőknél Janics Natasa lett, aki – ugye – nem nyert olimpiát, nem úgy, mint Kozák Danuta és a női kajaknégyes tagjai. – A rangsor összeállítását a Magyar Kajak-kenu Szövetség végzi – közölte megkeresésünkre Csák Csongor, az MKB Bank sajtóosztályának munkatársa.

A szövetségben azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a lista egy teljesen objektív számolási pontrendszer alapján állt össze: a válogatóversenyek, az országos bajnokság, az Európa-bajnokság és az olimpia eredményeit összesítve Janics gyűjtötte a legtöbb pontot, vélhetően azért, mert Kozákkal és a kajaknégyes tagjaival ellentétben ő 200 méteren is versenyzett és nyert két válogatóversenyt. Igaz, Kozák meg két olimpiát.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.