Fernando Alonso nehezen viseli, hogy az utóbbi hetekben ha megfeszül, akkor sem tudja tartani a lépést a címvédő Sebastian Vettellel.
– Ha a folytatásban a Red Bull mindig megszerzi az első és a második helyet, akkor nincs mit tenni – szomorkodott a spanyol pilóta. – Persze, még mindig jó esélyem van a világbajnokság megnyerésére, de ehhez a hátralévő négy futamon összességében hét ponttal többet kell szereznem Sebastiannál. Ez elvileg lehetséges. Az már más kérdés, hogy míg nálunk folyton a fejlesztésről beszélnek, de kevés kézzelfogható javulás történik, addig a többi csapatnál ez pont fordítva van…
Pedig a Ferrari rengeteg új alkatrésszel érkezett Újdelhibe, ám úgy tűnik, egyelőre ezek segítségével sem sikerül nagyobb tempót kifacsarni az autóból. Alonso ugyanis a szabadedzéseken továbbra is bő fél másodperccel maradt el a Red Bull-kocsiktól. Az olasz istálló másik versenyzőjének, Felipe Massának meg egyenesen pocsékba ment a napja, mivel – miután kétszer is megpördült – kis túlzással többet volt a füvön, mint a pályán. Pedig most kóbor kutyák sem zavarták meg a körözést, a tavalyi fiaskó után ugyanis az indiai szervezők tettek róla, hogy a négylábúakat elzárják az aszfaltcsíktól.
Jó hír a Sauber-rajongóknak, hogy a csütörtökön belázasodó mexikói Sergio Pérez a második tréningre már annyival jobban érezte magát, hogy vállalta a vezetést, s végül a 12. időt autózta, ami néggyel jobb, mint egészséges csapattársáé, Kobajasi Kamuié.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.