Élő adásban ugrottak neki Egerszegi megrablójának

televízió
PUBLIKÁLÁS: 2012. október 17. 09:15
Kristin Otto az 1988-as olimpián száz háton legyőzte a mi Egerszegi Krisztinánkat, de minden bizonnyal nem tiszta eszközökkel nyert. Most a munkaadóját is megtámadták emiatt.
Bors

Az NDK hajdani klasszis úszójáról úgy tartja a szakemberek döntő többsége, hogy doppingolással nyerte a szöuli nyári játékokon hat aranyát. Bár ő tagad, sokat mond, hogy edzőjét és a csapatorvost már eltiltották. Ha bebizonyosodott volna a bűne az elmúlt években, akkor vissza kellene adnia a „rablott aranyakat”, s a mi Egerszegi Krisztinánk lenne hatszoros olimpiai bajnok.

Az ügy most úgy került megint elő, hogy az egyik német közszolgálati tévécsatorna, a ZDF Lance Armstrong egyre dagadó botránya miatt reggeli műsorában mikrofonvégre kapta a neves doppingellenes harcost, Werner Frankét. A biológus az ügy kapcsán elmondta véleményét, megdicsérte az Amerikai Doppingellenes Ügynökséget, majd az élő adásban rárontott a Kristin Ottónak munkát adó csatornára (a ZDF-nél sportriporterként tevékenykedik a ma 46 éves egykori úszó).

– Hogy gondolják azt, hogy szerte a világon leleplezik a botrányos ügyeket, de a saját házukon belül nem tesznek rendet? Ott dolgozik Önnel egy fedél alatt Kristin Otto. Megtartotta az aranyait, és folytatja a hazudozást – támadt rá a neves szakember a vele interjút készítő, köpni-nyelni nem tudó riporterre.

Otto közvetlen főnöke, Dieter Gruschwitz nem kívánta kommentálni az esetet, Otto maga pedig elérhetetlen volt az esetről beszámoló Bild című lapnak.

Persze Armstrong-ügyben is vannak új fejlemények. Korábbi csapattársa, Tyler Hamilton elmondta, hogy az 1999-es Tour de France-on az egyik motoros kísérőt alkalmazták doppingfutárnak. Neki Armstrong 15-20 ezer eurót (4,2-5,6 millió forint) fizetett, s amikor megnyerte a versenyt – hét győzelméből ez volt az első –, akkor a US Postal kerekesei egy arany Rolex-karórával lepték meg. Hamilton szerint azóta is azzal páváskodik mindenfele.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.