Sport

A bolgárok sem tudnak Dusev edzői diplomájáról

Létrehozva: 2012.10.14.

Janics Natasa férje, Andrian Dusev igényt tart az olimpiai edzôi jutalomra. Pedig Bulgáriában sem tudják, dip­lo­má­zott-e ­egy­általán.

Senki sem lepődik meg azon, hogy a Janics Natasa-szappanopera mindennap egy új fejezettel bővül. Amint azt korábban a Szerbiába visszatelepülő háromszoros olimpiai bajnok kajakos edzője, Kovács László elmondta, 9 millió forintos edzői jutalmára igényt tart Natasa férje, a bolgár Andrian Dusev. Natasa a szegedi búcsú-sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy Kovács László megcsalta és meglopta őt, sőt kiemelte, a legutóbbi olimpiai ciklusban csak Dusevet ismeri el edzőjének.

– Ennek ellenére az olimpia előtt Kovács Lászlót jelölte meg trénerének – mondta Ábrahám Attila, a szövetség főtitkára. – Nekünk nincs tudomásunk arról, hogy Dusev bármilyen jogon megkaphatná a jutalmat, már csak azért sem, mert a diplomáját nem honosította, és a MOB több kritériumának sem felel meg.

Petrovics Kálmán, a szegedi kajak-kenu klub igazgatója elmondta, Dusev két éve egy fénymásolt edzői diplomát adott le, ez azonban kevés volt ahhoz, hogy hazánkban edzőként működhessen. Ezért Petrovics e-mailben tájékoztatta a családot arról, hogy miként lehet honosítani az edzői diplomát, de erre azóta sem került sor.

– Natasa kérése volt, hogy Kovács László edző mellett a férje is ott lehessen a motorcsónakban – mondta Petrovics –, de hogy az edzője lett volna, az barokkos túlzás. Úgy vagyunk vele, mint a mesében a farkas és a kismalac, betolta a lábfejét, aztán már benne van a fazékban...

Egyre több emberben vetődik fel az a kérdés, hogy Dusev tényleg rendelkezik-e edzői diplomával. Felhívtuk a bolgár kajak-kenu szövetséget, ott azt a tájékoztatást kaptuk, ők nem tudják, van-e megfelelő képesítése, és azt ajánlották, hogy a szófiai Nemzeti Sport ­Aka­dé­miá­nál érdeklődjünk, de a helyi TF-et nem tudtuk elérni.

Dusev igazolni tudta volna magát, ha két év alatt honosítja állítólagos edzői diplomáját, de az, hogy igényt tart Kovács jutalmára, vélhetően egy frissen kipattant ötlet. Hiszen ha tényleg úgy gondolják, hogy az elmúlt négy évben ő volt párja igazi edzője, nem Kovácsot jelölik meg a MOB adatlapján pár hónappal az olimpia előtt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194840_auto_resized.jpg
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194484_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194790_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Vérfagyasztó: Medvegyev megnevezte a három nyugati fővárost, amelyet Oroszország bombázni fog

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715051411
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715051411
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715051411
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el