3 milliárdot focizott a BATE

futball
PUBLIKÁLÁS: 2012. október 04. 15:15
Csak lesi az ember a BATE-csodát: a Loki elleni selejtező utolsó pillanatában egyenlítő fehéroroszok a Lille után a Bayernt is 3-1-re verték. A Boriszov már hárommilliárd forintot keresett a BL-ben.
S. T. R.

Úgy fest, a BATE Boriszovnál nem azon keseregnek, hogy szegény keleti együttesként nincs esélyük tartani a lépést a Bajnokok Ligája dúsgazdag klubjaival. A fehéroroszok ezzel szemben évek óta meglovagolják Michel Platini UEFA-elnökké választásakor tett ígéretét, amely szerint a BL-ben több lehetőséghez jutnak a futball szempontjából kevésbé meghatározó nemzetek csapatai.

Lám, a BATE sorozatban ötödik éve jut el a BL vagy az Európa Liga főtáblájára, s a jelek szerint ezúttal nem éri be ennyivel. Két hete a francia Lille-t, kedden a német Bayernt intézte el Viktor Goncsarenko gárdája, amely tehát hat ponttal és 6-2-es gólmutatóval vezeti az F jelű négyest.

–Rengeteg helyzetet kihagytunk, lőttünk kapufát is, azaz balszerencsénk volt – búslakodott Jupp Heynckes, a müncheniek edzője, ám leszögezte azt is, hogy nagyon erős csapattal találkoztak. S egyre gazdagabbal, tennénk hozzá, ugyanis a sorozat főtáblájára jutással keresett 8,6 millió euró, vagyis csaknem két és fél milliárd forint mellé a győzelmekkel újabb kétszer egymillió eurót, azaz összesen 570 millió forintot kasszírozott a Boriszov. A csapat, melyet a szerb Marko Simicset leszámítva kizárólag fehérorosz focisták alkotnak.

– Szenzációs ez az eredmény, alig tudom felfogni – lelkendezett Alekszandr Hleb, a BATE sztárcsapatokat is megjárt középpályása. – Most egy kicsit ünnepelünk, aztán dolgozunk tovább az újabb sikerekért.

Aki esetleg nem tudná, a fehéroroszok többek közt a Debrecent kiütve jutottak el a főtábláig úgy, hogy az augusztus eleji első meccsen csaknem kikaptak a magyar bajnoktól – az egyenlítés egy Ibrahima Sidibe-öngóllal jött össze a 93. percben (a rend kedvéért: a visszavágón két góllal nyert a BATE). A kérdés az: eljuthatott volna idáig a Loki is?

– Ez csupán spekuláció – vélekedett Dombi Tibor, a magyar bajnok szélsője. – Az már a mi párharcunkból is kiderült, hogy roppant erős csapat a BATE, most pedig úgy tűnik, minden összejön neki. Engem a franciaországi győzelmük is meglepett, a végső sikerre is esélyes Bayern elleni pedig kész csoda.


Emlékeztető
BATE Boriszov–Bayern München 3-1
Minszk, 25 ezer néző. V: Sztavrev (macedón)
Gól: Pavlov (23.), Rogyionov (78.), Bressan (94.), ill. Ribéry (91.) 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.