Szexin pózol Barbara a közismert márka naptárában

naptár
PUBLIKÁLÁS: 2012. szeptember 09. 09:15
A legjobb magyar női hegyikerékpáros, Benkó Barbara is részt vett a világ leghíresebb bringás naptárának, a Cyclepassionnek a fotózásán, az olimpián 27. helyen végzett versenyző két hónapot is megkapott.

A junior világ-és Európa-bajnoki ezüstérmes hegyikerékpár- versenyző a londoni olimpián váltóhiba miatt a 27. helyen végzett, ennek ellenére élvezte a játékok hangulatát, mindenképpen azt tervezte, hogy részt vesz a záróünnepségen. Ám erre nem volt lehetősége, ugyanis versenyének másnapján felkérését kapott a Cyclepassion kerékpáros márkától: a világ legjobb versenyzőivel együtt vegyen részt a belga cég fotózásán.

Barbara először nemet mondott, de aztán mégis belevágott a tőle igencsak távol álló kalandba. A futam másnapján utazott Stuttgartba, a fotózásra Daniel Geiger stúdiójában került sor. A mindössze 22 éves versenyző ezzel a női mountain bike-ozás legnépszerűbb fórumán mutathatta meg magát.

– Furcsa volt a holdjáró csizma, nehezen egyensúlyoztam benne – mondta a bikemag.hu-nak Barbara.

– A kerékpáralkatrészeket és minket külön-külön fotóztak, később rakták össze a montázsokat, ezért tűnnek az apró alkatrészek olyan nagynak. A naptárat a napokban mutatták be az Eurobike kiállításon, a német csapatban versenyző magyar lány az egyetlen, aki két hónapot – március és december – is kapott.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.