Már futnia sem szabad Armstrongnak

kerékpáros
PUBLIKÁLÁS: 2012. szeptember 09. 23:15
Egy világsztárral kevesebb lesz az október 7-i Chicago Marathonon: a szervezők nem adtak rajtengedélyt Lance Armstrongnak.
Bors

Ismert, hogy az amerikai kerékpárost a múlt hónapban örökre eltiltotta a versenyzéstől az Egyesült Államok doppingellenes ügynöksége (USADA), s a jelek szerint a szigorú ítélet a nyeregről leszállva is érvényben marad.

A USADA – amely június 14-én indított eljárást, majd június 30-án vádat is emelt ellene rendszeres doppingolás, illetve doppingszerekkel való kereskedés miatt – bizonyítottnak találta Armstrong bűnösségét, ezért úgy határozott, hogy az eltiltás mellett megfosztja hét Tour de France-győzelmétől is.

A 40 éves sportoló boszorkányüldözésként értékelte a testület döntését, és bár bejelentette, hogy az ellene felhozott vádakkal szemben nem védi magát tovább, leszögezte: mindez nem jelenti annak beismerését, hogy valóban vétkes lenne.

A sportfegyelmi óta a bringás második lett a Colorado állambeli Aspenben rendezett 58 kilométeres hegyikerékpáros- viadalon. Szeretett volna részt venni a Chicago Marathonon is, de a viadal szervezői úgy értékelték, hogy az eltiltás az ő futóversenyükre is érvényes, ezért nem engedélyezik az indulását. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.