Janicsnak szerbként is jár az olimpiai sikerpénz

Szerbia
PUBLIKÁLÁS: 2012. szeptember 22. 09:15
Dusev-Janics Natasa hiába vált országot, a magyar olimpiai járadék szerbként is megilleti. Ha nem mond le az állampolgárságáról, élete végéig jogosult a havi 300 ezer forintra.
S. T. R.

Janicsnak néhány napja van arra, hogy hivatalosan jelezze a honi szövetségnek, a hétszeres világbajnok Benedek Dalmához hasonlóan szerb színekben kívánja-e folytatni a pályafutását. Mint beszámoltunk róla, a háromszoros olimpiai és tizennyolcszoros világbajnok kajakos a férjét követné a délszláv országba, ahol a bolgár Andriant visszautasíthatatlan állásajánlattal várják. Egy, a Borsnak név nélkül nyilatkozó szakember úgy véli, az edző csak csali, a szerbek azért hívták, hogy vele együtt visszaédesgessék a harmincéves Natasát, aki 2001-ig jugoszláv színekben lapátolt.

– Úgy tudom, nem a pénz motiválja, hanem az, hogy egyben tartsa a családját – mondta az esetleges országváltásról Baráth Etele sportági elnök, ám ennek ellentmond, hogy vajdasági forrásaink szerint Szerbia minden korábbinál nagyobb pénzt igyekszik a sportba – így a kajak-kenuba – pumpálni, hogy kiköszörülje a londoni olimpia csorbáját. Baráth úgy véli, Janics nyugodtan folytathatná magyar színekben, miközben Szerbiában él, így a döntés más, egyelőre ismeretlen okokra vezethető vissza. Miután a versenyző továbbra is hallgat az ügy kapcsán, idézzük a vajdasági Magyar Szó című lapot szerkesztő Tőke János szavait.

– Janics Natasa húzónév len­ne a szerb kajakban, rá épülne a válogatott, rengeteg támogatást kapna, ráadásul sokkal könnyebb lenne kijutnia Rióba, mint a kőkemény magyar válogatón – vélekedett a kolléga.

Nem mellékes az sem, hogy – amennyiben megtartja a magyar állampolgárságát – a sztárnak nem kell lemondania a nálunk kiérdemelt olimpiai ­élet­járadékról sem: Janics esetében ez az összeg a jelenlegi KSH-adatok alapján számítva havi 298 340 forint, melyet 35 éves korától kezdve kap majd.

– A juttatás megszüntethető vagy felfüggeszthető érdemtelenség esetén, ám a kajakosnak ettől nem kell tartania – árulta el Nagy Zsigmond, a Magyar Olimpiai Bizottság nemzetközi igazgatója. – Bárhol is él, akármilyen színekben versenyez, ha magyar állampolgár marad, s meglesznek a megfelelő hazai ­papírjai, jár neki az életjáradék.

A slusszpoén az lenne, ha ezt a szerbektől is megkapná. Ehhez Rióban kellene nagyot dobnia régi-új hazája ­szí­nei­ben… 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.