– Az 5-1-es győzelmen Huszti Szabolcs teljesítménye volt a korona – így méltatta az idegenlégiós teljesítményét a Bild című bulvárújság, de az ismert futballszaklap, a Kicker írásának középpontjában is a magyar áll.
– Csodálatosan játszott a Szentpétervárról visszatért Huszti, káprázatos gólja után (félpályáról vezette a labdát a tizenhatosig, ahol parádés mozdulattal emelte át a kifutó kapus fölött – a szerk.) jobb kezével a Hannover címerét veregette a mellém, Thomas Westphal menedzsernek meg puszit cuppantott az orcájára. (…) Fejese az 5-1-hez pedig tényleg a korona volt a teljesítményén – lelkendezik a Bild.
Főnöke és csapattársai sem fukarkodnak a dicsérettel:– Kicsit bizonytalan kezdés után elképesztően jól mozgott Szabi. Két gólja mellett rengeteg párharcot nyert meg. Ma olyan játékot mutatott a szurkolóknak, amilyet azok legszebb álmaikban elvárnak tőle – nyilatkozta Mirko Slomka vezetőedző, míg Huszti középpályástársa, Jan Schlaudraff egy mondattal összegzett: – Szabinak jót tesznek a gólok.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.