Sport

Attila: jobban kiborultam, mint Madár

2012. szeptember 6. csütörtök 08:45

Lehet, hogy Erdei Zsolt karrierjébe kerül az a sérülés, amit kedden szedett össze a Baran Attilával folytatott kesztyűzés közben. Madár még hallgat, Attila rettentően sajnálja az esetet.

Baran Attila több küzdősportot kipróbált, mielőtt másfél éve profi bokszolónak állt. Eddigi karrierje során tíz meccsén győzött, három vereséget gyűjtött be, ám neve most mégis egy edzés után vált országszerte ismertté. Ő az, aki egy keddi kesztyűzés közben olyan pontos ütést mért Erdei Zsoltra, hogy Madár szeptember 29-i, a malawi Isaac Chilemba elleni találkozóját vélhetően el kell halasztani, mert eltört a bordája.

– Nem is volt olyan erős ütés, inkább pontos – mondta Baran Attila, aki nemrégiben töltötte be huszadik életévét, míg Erdei 38 esztendős. – Zsolt egyből összerogyott, rettenetesen megijedtem. Először azt hittem, mélyütés volt, de Madár jelezte, szabályos jobbhorog volt. Egyből láttuk, hogy nagy a baj, ugyanis a bőr alatt kidudorodott a sérült borda, sejtettük, hogy eltört. Nagyon sajnálom, ami történt, még Zsolt nyugtatgatott, hogy nem tehetek semmiről. Tény, egy ilyen kesztyűzésnek az a lényege, hogy meccshelyzetet produkáljunk, nekem ugyanúgy kell harcolnom, mintha éles találkozó lenne. Ezúttal is arra kért, hogy kőkemény legyek. Már hétfőn is kesztyűztünk egyet, utána volt egy felhozó találkozóm, amit megnyertem. Nem hittem volna, hogy a második közös edzésünk ilyen szomorú véget ér. Drukkolok neki nagyon, remélem, mielőbb meggyógyul és folytatni tudja karrierjét.

Feja Tibor tanítványa, Attila nem reméli, hogy ettől az ütéstől az ő karrierje fellendül, sokkal jobban sajnálja ennél edzőpartnerét. Tervei persze neki is vannak, az interkontinentális bajnok mielőbb címmeccset szeretne vívni, erre úgy nézi ki, november 4-én lesz esélye. Erdei ügyében még semmi sem biztos, a tengerentúli promóterével és a mérkőzésszervezőivel való egyeztetés után talán ma várható bejelentés a sorsával kapcsolatban. A sérülés azért jött rosszkor, mert Zsolt 14 hónapja meccselt legutóbb.

Most kéne abbahagyni  

Csötönyi Sándor, a magyar bokszszövetség elnöke: – Én már többször ajánlottam Zsoltnak, hogy hagyja a csudába az egészet. Elhasználódott a teste, azért jönnek ilyen könnyen ezek a sérülések. Egy profi ökölvívó nem tehet annál nagyobbat, hogy veretlenül vonul vissza, nagy dolog, amit eddig elért, ne rontsa el a renoméját.

Kovács Kokó István, volt profi világbajnok bokszoló:

– Madárnak kell tudnia, hogy mit bír a teste, nem lehet tanácsot adni. Az elmúlt időszak alapján össze kell raknia a képet, az utóbbi két-három év már másról szól, nem a bokszról. Csodás pályafutása volt, szebb búcsút érdemelne. 

További cikkek

Gyász

Igazi harcos volt, Csollány Szilveszter sok pofont kapott az élettől

Gyász

Nem Csollány Szilveszteré az első, értelmetlenül korai halál a 2000-es olimpia magyar dobogósai közül

Ez is érdekelhet

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: óriási fordítás, a svédek drámai hajrával elődöntősök

ripost.hu

Hihetetlen, hogy meddig fertőz az emberi bőrön az omikron

origo.hu

Figyelmeztetést adtak ki, Kecskeméten gyártott Mercedesek válhatnak veszélyessé

hirtv.hu

Még a rendőrök is elsírták magukat: egy 15 hónapos kislány 5 napig ült édesanyja holtteste mellett

boon.hu

Szívszorító: így búcsúznak lányai Csollány Szilvesztertől

origo.hu

Elpusztult a világ legidősebb hím gorillája

nemzetisport.hu

NB I: az MTK nem járult hozzá a Kövesd halasztási kérelméhez

vg.hu

Tüdőátültetésre várt halála előtt Csollány Szilveszter

nemzetisport.hu

Női kézilabda: Kovacsics Anikó, az FTC irányítója gyermeket vár

vg.hu

Már tesztelik a Pfizer omikron elleni oltását, de csak az 55 év alattiaknak ajánlják

vg.hu

Három oltás után kapta el a koronavírust Újlaki Dénes

origo.hu

5 éve ezen a napon halt meg John Hurt - képek