A kapitány 15 év után fordít hátat a csapatnak

vége
PUBLIKÁLÁS: 2012. szeptember 22. 11:15
Kemény Dénes nem újítja meg az év utolsó napján lejáró szerződését.
Bors

Tizenhat, jobbára sikerekkel, s némi kudarccal ­ki­kö­ve­zett év után Kemény bejelentette, a 2012. december 31-én ­lejáró szerződését nem újítja meg. Kíváncsiak voltunk az indokaira, ám a szakember átirányította a telefonját. Így derült ki, hogy egyelőre nem nyilatkozik.

A 2000 óta három olimpiai babért jegyző tréner egy szakmai portál kérdéseire azért válaszolt, úgy fogalmazott, nem volt egyszerű elhatározás, hiszen rengeteg örömben volt része a válogatott mellett. A kérdésre, nem bánta-e meg, hogy négy éve, a harmadik olimpiai cím kiharcolása után bevállalt egy újabb ciklust, azt válaszolta: inkább azt bánja, hogy a 2004-es ­athéni olimpia után folytatta. Pekinget (2008) követően kockáztatta az idei gyengébb olimpiai szereplés veszélyét – csak emlékeztetőként, Londonban ötödik lett a csapat –, gyáva lépésnek érezte volna, ha nem folytatja, mivel a dolgok nem álltak jól. Kemény a 12 évet (2000–2012) felölelő ötkarikás diadalútra méltán büszke, a jövőjét illetően viszont semmit sem tud. Azzal kapcsolatos kérdést nem kapott, a londoni ötödik hely mennyiben befolyásolta lépését.

A vízilabda-szövetséget meglepte a döntés. Nemcsik Balázs főtitkár helyett a titkárnője közölte, kell némi idő ahhoz, hogy meghatározzák a kapitánypótlás mikéntjét.

Két olimpiai bajnokunk a Borstól értesült a hírről. Gergely István szerint Kemény az a típusú szakember volt, aki mindent beleadott a munkájába. – Gyanítom, sokat tépelődött azon, mi a legjobb döntés. Annak hátteréről mit sem tudok. Egy biztos, a három olimpiai aranyéremmel sporttörténelmet írt.

– Nem kívánom kommentálni, én csakis hálával gondolok rá, és szomorú vagyok a döntése miatt – mondta Varga Tamás, aki London után ugyancsak elköszönt a válogatottól. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.