Vajda Attila a végén is rátesz egy lapáttal

Vajda Attila
PUBLIKÁLÁS: 2012. augusztus 06. 11:15
Ma megkezdi szereplését a kajak-kenu-válogatott a Londontól 40 kilométerre fekvő Dorney-tavon. 
Bors

Storcz Botond szövetségi kapitány, aki versenyzőként három olimpiát nyert, szakvezetőként viszont ez az első olimpiája, két aranyérmet vár a tizenhárom fős magyar küldöttségtől.

– Öt éremmel, köztük két arannyal már nagyon elégedett lennék – mondta az MTI-nek Storcz. – Éremesély ennél több van, de a tapasztalok szerint nem mindből lesz dobogós helyezés.

Elsőként a csapat egyetlen kenusa, Vajda Attila kezdi meg szereplését, hétfőn reggel az 1000 méter egyes előfutamában száll vízre a szám olimpiai és világbajnoki címvédőjeként. – Attilából a tét a legtöbbet hozza ki. Tavaly a hazai rendezésű világbajnokság, most pedig az olimpia szinte szárnyakat adott neki – folytatta a kapitány, majd Vajda hozzátette: – Ismerem az ellenfe-leimet, tudom, hogy mit tud Brendel, Menkov vagy éppen Cal, és tisztában vagyok a saját értékeimmel is. A verseny fejben dől el, aki bejut a legjobb nyolcba, az mind esélyes a végső győzelemre, de hiszek a hajrámban, amikor a többiek már oxigénhiánnyal küzdenek, én akkor is képes vagyok még egy lapáttal rátenni…

Vajda ma 10 óra 54 perckor száll vízre előfutamában, döntőjét szerdán rendezik, a szintén esélyes női kajak négyes ma 11.39-kor kezd, a finálét szintén szerdán, 11.44-kor tartják.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.