Laci még úszik ugyan kétszáz vegyesen, de azt kijelenthetjük, eddigi londoni produkciója iszonyatos csalódás. Senki nem érti, mi történhetett vele, rejtélyes az összezuhanása. A Bors a számára legfontosabb két nőt, szerelmét és édesanyját arról kérdezte, ôk hogyan viselik a történteket.
– Nem tudom, mi történt, de nem is érdekel. Nekem most az a dolgom, hogy ha telefonál, támogassam őt, és biztassam – mondta Dia, aki öt éve a sokszoros Európa-bajnok párja. – Szenvedés persze látni, hogy nem sikerül megcsinálnia, amit eltervezett, de éltünk már meg együtt sikereket és kudarcokat, ismerem őt: túl lesz ezen is. Remélem, talán már a 200 vegyesre talpra áll.
Míg szerelme csak itthonról, telefonon biztatja, addig édesanyja és nagymamája egy céges meghívásnak köszönhetően a helyszínen szoríthat a család szeme fényéért. – Hétfőn este érkeztünk meg Londonba. Amikor kiléptünk a repülőtéri előcsarnokba, az első, amit megláttam egy tévén, Laci futamának végeredménye volt. Vagyis az, hogy kiesett. Mit ne mondjak, ennél rosszabb nem fogadhatott volna – panaszolta a mama, Rozália.
– Édesanyámat is nagyon megviselte, hiszen egy szem unokája Laci. Elhiheti, borzasztó megérni, amikor az ember gyermeke sok-sok éven át keményen dolgozik valamiért, s a nagy álmok szertefoszlani látszanak. Azért én még bizakodom, s remélem, jót jelent, hogy London felett végre kisütött a nap.
Hargitay: összedőlt a világ
Megértem Lacit, mert hasonlóan járt most, mint én 1976-ban. A 400 vegyes kétszeres világbajnokaként érkeztem az olimpiára, s csak negyedik lettem. Amikor a célba csapva megláttam, hogy lemaradtam a dobogóról, a szó szoros értelmében összedőlt a világ. Nem viccelek, a kép, amit láttam, kockákra esett, és kezdett szétzuhanni. Borzasztó volt – emlékezett vissza a hetvenes évek klasszisa.
– Ugyanezt élhette át most Laci is azzal, hogy nem jutott fő számában a döntőbe, s összeomlott minden, amiért dolgozott. A 200 pillangót emiatt bukta be, s óriási lenne, ha a 200 vegyesre összeszedné magát. Úgy tűnik, végleg elúszott a nagy álma. Ilyen kegyetlen a sport, de talán ettől szép is.
Gyurta bejelentkezett az aranyért
Jól sikerült a magyaroknak a kedd délelőtt, döntőbe jutott a 4x200-as férfi gyorsváltó, s igen jó időkkel a lapzárta után sorra kerülő középdöntőbe került a 4., illetve 5. helyen 200 pillangón Hosszú Katinka és Jakabos Zsuzsa is. Ugyanitt úszik majd 200 mellet Gyurta Dani, aki remek produkcióval, az első helyen jutott tovább. A 100 mellen és az időfutamban mutatott produkciója alapján most már nyugodtan kijelenthető: ő a hosszabbik mellúszószám első számú esélyese.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.