Sport

Szépségversenyen melegített Kabát Péter

GYLF

2012. augusztus 15. szerda 10:15

Szemlátomást hidegen hagyta egyelőre a vasárnapi, Fradi elleni rangadó Kabát Pétert, aki hétfőn este egy szépségversenyen bukkant fel Óbudán. Az Újpest csatára kiszurkolta a barátnője továbbjutását.

A labdarúgó főként férfiak társaságában, a koktélpult környékén nézelődött, köztük volt az Újpest volt játékosa, a manapság már Majka oldalán rapperként tündöklő Curtis, azaz Széki Attila is. A villanó dekoltázsok, combok, és formás popsik aktuális felvonulása azonban rögtön érdekesebb lett, amikor a műsorvezető bemutatta az egyes sorszámú versenyzőt. Róka Adrienne ugyanis nem más, mint a volt válogatott támadó barátnője.

Kabát szemlátomást kissé zavarban volt a versenyen szép számmal megjelent üzletemberek, csinos lányok, celebek gyűrűjében, és csak egy-egy pillanatra villantotta a szemét kedvesére, majd jókedvűen beszélgetett inkább az ismerősökkel.

Az est végére az is kiderült, hogy Kabát csendben kiszurkolta párjának a döntőbe jutást. Róka Adri ugyanis azon legszebb tíz lány közé került, akik szombaton Balatonfüreden szállnak harcba a koronáért. Adrienne ott, Kabát egy nappal később a Ferencváros ellen ünnepelhet.

Risztov Éva augusztus 15-én délután 14 órától a Borsonline vendége lesz. Ha kérdése van az olimpiai bajnokhoz ide kattintva felteheti. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16048773_auto_resized.jpg
origo.hu

Utcai összecsapás, több tízezer olasz és spanyol szurkoló - hatalmas készültség az EL-döntő előtt Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15661_resized.jpg?avcount=1685570410
origo.hu

Megverték Opitz Barbit egy budapesti plázában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16048421_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Tényleg be kell áztatni a szárazbabot? Most kiderül!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16049309_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Újabb magyar hegymászó indult Afagnisztánba csúcsot ostromolni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16048012_auto_resized.jpg
metropol.hu

Vége a találgatásnak, lebuktak L.L. Juniorék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16048813_auto_resized.jpg
vg.hu

Deportálják Fucsovics mai ellenfelét, Djokovic azt se bánja – írja a brit Telegraph

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15670_resized.jpg?avcount=1685570410
origo.hu

Borzalmas dolog történt az RTL Klub alkoholista színészének kisfiával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16048926_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Spanyol vs. olasz - melyik Európa-liga döntős menüsora a nyerő?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16047691_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Családalapítás előtt álltak, szakított a TV2 sztárja?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16047970_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagy Fradi-sikert, örömhírt kürtölt világgá Kubatov Gábor

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15647_resized.jpg?avcount=1685570410
mandiner.hu

Itt a Mandiner elképesztő nyári előfizetési akciója!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/05/uoJ3gpUC97rEed6Tal2AlQQfBiTV2Wl7NkowyqaBoks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZhZTJlNDhiMzA3NzRlYzU4NjlmOWE3MzMxNzMzODQ1.jpg
Halálzóna

Megszólalt a szakértő Suhajda Szilárd tragédiájáról: ez történik a szervezettel 8000 méter felett

https://cdn.borsonline.hu/2023/05/yv0wX3nPwveJNKL7hS2m9vU-QG0KEURa1BA3D-XhrAE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFlNTU4NWZkYWUzODRlNzk5YTdjNDU0OWY5ZGMyNGEw.jpg
Megemlékezés

"Mindig érezni fogjuk az égi közelséged" – a Pilisben is búcsút vettek Suhajda Szilárdtól – fotók