Williams alig több mint egy óra győzte le orosz ellenfelét, ez volt minden idők legsimább olimpiai fináléja. A 30 éves kétszeres – páros – olimpiai bajnok teniszező végig kezében tartotta a mérkőzést, óriási fölényét jelzi, hogy a végén két ásszal fektette földre a világranglista harmadik helyén álló Sarapovát. Serena először állhat dobogóra az olimpiai játékokon egyesben, de testvérével, Venus Williamssel az oldalán már 2000-ben és 2008-ban is diadalmaskodott. Ő az első női játékos, aki egyesben és párosban is tudott nyerni mind a négy Grand Slam-tornán, plusz az olimpián is győzni tudott párosban és egyesben is.
A világranglista negyedik helyezettje az athéni olimpiát térdsérülés miatt volt kénytelen kihagyni, 2008-ban a későbbi győztes, orosz Jelena Gyementyjevától kapott ki a negyeddöntőben. Idén megtört az átok, Serena szívéhez igen csak közel állhat a wimbledoni pálya, ugyanis az olimpián kívül ötször győzött a rangos londoni tenisztornán, legutóbb idén. 2004-ben azonban éppen mostani ellenfelétől, Sarapovától kapott ki a döntőben, akinek az volt eddigi egyetlen wimbledoni győzelme. A Roland Garros idei bajnoka, Sarapova sérülés miatt hiányzott a pekingi olimpiáról, a mostani volt élete első ötkarikás versenye, azonban ez a döntő után alighanem csalódottan utazik haza.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.