Nagy Laci: furcsa lesz a spanyolok ellen játszani

Nagy László
PUBLIKÁLÁS: 2012. augusztus 04. 09:15
Történt egy, s más az elmúlt években, ám Nagy László végül nem vette fel a spanyol állampolgárságot, így ma este nem náluk, hanem nálunk játszik. Különös meccs lesz ez a klasszis átlövő számára.
S. T. R.

Ehelyütt eltekintenénk az elmúlt esztendők kuszaságának ecsetelésétől, rövidre zárva: a mai lesz az az olimpiai ütközet, amelyen az elmúlt bő évtizedet Barcelonában lehúzó Nagy László szerepelhetne a magyar válogatott ellen – spanyolként. Aki követte az eseményeket, az pontosan tudja, nem sok hiányzott hozzá, hogy így legyen, de spongyát rá, már csak azért is, mert három év huzavona után végül is elmaradt a Nagy váltás.

Nagy fordulatra ugyanakkor szükség volna, mert a magyar csapat teljesítménye eddig nem igazán lett jobb a 209 centis jobbátlövő reaktiválásával. Szögezzük le, arról nem Nagy tehet, hogy a csatasorba állításával megnőtt a mieink étvágya, a szurkolókon kívül a sportvezetők is azt sugallják, eljött a nagy dobás ideje. Ehhez viszont javulni kell.

– Elengedhetetlen, hogy dinamikusabbá tegyük a játékunkat, csak így tudjuk borítani a papírformát – utalt a csoportunk (melyben három játéknap után Magyarország a negyedik) erejére Mocsai Lajos kapitány. – Ami Nagy Lacit illeti, rendkívüli mérkőzés vár rá, hiszen több klubtársa ellen kell játszania.
– Sajnálatos lenne, ha most arra kellene készülnünk, hogyan semlegesítjük Lacit – mondta Vetési Iván, a sportág hazai elnöke. – Örülök neki, hogy nálunk szerepel.

Maga a főszereplő a horvátok elleni zakót követően adta ki a jelszót: – Összeszedjük magunkat! A spanyolok elleni derbi kapcsán Nagy László megjegyezte, nagyon más lesz ez az ütközet, mint a többi. Mit mondott volna, ha spanyolként készülne?

Cserék a magyar keretben

Két helyen is megváltozott a magyar válogatott londoni kerete. A térdét fájlaló korelnököt, Pérez Carlost Putics Barna váltja, míg Gulyás Péter helyére Laluska Balázs érkezett.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.