Minden rekordot átírt a Dream Team

rekord
PUBLIKÁLÁS: 2012. augusztus 04. 23:15
Lemosta a pályáról az amerikai férfi kosárválogatott Nigériát. A Dream Team harmadik csoportmeccsén szinte minden létező rekordot megdöntött, 156 pontjának eddig közelébe sem értek a játékokon.
cs

Igazi örömjátékot adtak elő az amerikai kosarasok Londonban, 156-73-ra verték Nigériát, ezzel új olimpiai rekordot állítottak fel, messze túlszárnyalva Brazília 1988 óta élő 138 pontos csúcsát.

A Dream Team vezéregyénisége ezúttal Carmelo Anthony volt, aki egymaga 37 pontot szórt, közte tíz hárompontost.

– Ezen a meccsen végre igazi egységként működött a csapat. Ilyenkor szinte mindegy, ki néz szembe velünk a pályán, mert akárhányszor kosárra dobunk, bemegy – mondta a New York Knicks klasszisa, Anthony.

Csöppet sem meglepő, hogy Mike Krzyzewski edző teljesen elájult együttesétől.

– Képtelenek voltak hibázni a srácok. Jobb arányban lőttek, mint eddig bármelyik amerikai olimpiai csapat – áradozott a mester, aki csak tudja, hiszen ő vezette a Pekingben bajnok együttest, és már az 1992-es válogatott mellett is asszisztált.

Rekordok 

156 pontos végeredmény
(régi: 138, Brazília dobta Egyiptomnak 1988-ban)

78 pont félidőben
(régi: 72, Brazília Kína ellen, 1988-ban)

Amerikai rekordok

37 pont olimpiai meccsen
– Carmelo Anthony
(régi: 31, Stephon Marbury)

83 pont különbség
(régi: 72, Thaiföld ellen
1956-ban)

71 százalékos hatékonyság
mezőnyből: 83 kísérletből
59 sikeres

63 százalékos hatékonyság
hárompontosból:
46 kísérletből 29 sikeres
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.