Megbilincselve állították elő Urbán Flórit

Újpest
PUBLIKÁLÁS: 2012. augusztus 21. 23:15
Nem múlt el balhé nélkül a vasárnapi Újpest– Fradi fociderbi, a hazai csapat 2-1-es győzelmét ugyanis olyan szenvedélyesen ünnepelte meg egy korábbi újpesti, válogatott futballista, hogy rendőrök utasították rendre.
Bors

A hvg.hu értesülései szerint a IV. kerületi járőrök az újpesti Bárdos utcai kocsmához augusztus 19-én 22 órakor érkeztek csendháborítás miatt. Ugyan hangoskodást nem tapasztaltak, de kiderült: a talponálló a megengedettnél tovább tartott nyitva. A tulajdonosnő – aki mellesleg Urbán felesége – bezárta a helyiséget, erre fel kezdett hangoskodásba a volt labdarúgó – a SmartSport.hu értesülései szerint maga Urbán Flórián –, amikor a rendőrök nyugalomra intették, rájuk támadt. Megpróbálta megütni az egyik egyenruhást, majd amikor elő akarták állítani, lefejelte a másik rendőrt. Urbánt végül megbilincselve állították elő.

Hivatalos személy elleni erőszak miatt indult eljárás ellene az ügyészségen. Újpesti szurkolói források szerint azonban Urbán a rendőrök indokolatlan és túlságosan agresszív viselkedése miatt protestált, állítólag az intézkedés során meg nem engedett hangot ütöttek meg a feleségével szemben.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.