Kiakadtak Sousára a bírók

Videoton
PUBLIKÁLÁS: 2012. augusztus 14. 15:15
Paulo Sousa, a Videoton rövid időn belül másodszor kiállított vezetőedzője szerint a magyar bírók arrogánsak és sérthetetlenek. Egy névtelenséget kérő játékvezető elárulta, torkig vannak a portugállal.
(turcsik)

A Honvéd elleni bajnokin rövid időn belül másodszor küldték el a kispadtól a játékvezetők Paulo Sousát. A portugál edző a mérkőzés finiséhez közeledve üvöltözött a negyedik játékvezetővel, majd amikor többszöri felszólításra sem hagyta abba, Szabó Zsolt bíró kiállította őt.

Sousa az elmúlt idény utolsó fordulójában is ugyanerre a sorsra jutott, a nyári Szuperkupa-döntőn pedig önszántóból hagyta ott a kispadot, mert akkor is attól félt, kiállítják. Habár a portugál korábbi tettét megúszta írásbeli megrovással, most valószínűleg eltiltják, ám szerinte inkább a magyar játékvezetőket kellene szankcionálni.

– A magyar bírók arrogánsak – mondta Sousa a Sport tévé vasárnapi élő műsorában. – És nem csak a Videotonnal szemben. A mérkőzések fontos szereplői a játékosok, nem a bírók, ennek ellenére ők akarják a főszerepet játszani. Meg kell nézni, hogyan lehet ebben a tekintetben javulást elérni, de azt látom, hogy ez tabu, senki sem akar a játékvezetőkről beszélni, panaszkodni, mert megbüntetik. Ezzel a bírókat pozícióban tartják, hiszen ha hibákat követnek el, akkor sem néznek szembe semmilyen szankcióval.

Nos, szerettük volna, ha a súlyos állításokra Berzi Sándor, az MLSZ játékvezetői bizottságának elnöke reagál, ám egész napos elfoglaltsága miatt nem tudtuk elérni őt. Egy neve elhallgatását kérő játékvezető azonban nem rejtette véka alá véleményét.

– Megengedhetetlen hangnemben beszél velünk, az edzői zónát is folyamatosan elhagyja, pedig Csányi Sándor, MLSZ-elnök külön felhívta a figyelmet, hogy ez szigorúan büntetendő – magyarázta a bennfentes. – A viselkedése átragad a játékosokra is, így borzasztóan megnehezíti a dolgunkat. A Szuperkupa átvételét is ő bojkottálta. Muszáj lenne valahogy megfékezni a szakembert

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.