Gyilkos meccsek várnak a Realra

futball
PUBLIKÁLÁS: 2012. augusztus 31. 01:15
Előrehozott elődöntők lehetnek a labdarúgó Bajnokok Ligájában a D csoport összecsapásai. A sorsolás négy ország bajnokait hozta össze.
j

Döbbenetesen erős csoport összeállításához nyújtott segédkezet Fortuna. A szeptember közepén rajtoló Bajnokok Ligája-főtábla monacói sorsolásán a D jelű kvartettben a tavalyi spanyol, angol, német és holland bajnok, azaz a Manchester City, a Real Madrid, a Dortmund és az Ajax küzdhet a továbbjutásért.

A City kivételével valamennyi együttes nyert már BL-t. Nos, ehhez képest a többi csoportban szinte előre borítékolható a két továbbjutó, a Barcelonának, a Manchester Unitednek és a többi nagyágyúnak viszonylag könnyű dolga lesz. – Egyik-másik meccsünket előrehozott döntőnek is tekinthetjük – kommentálta a sorsolást Emilio Butragueno, a Real Madrid igazgatója.

– Nem lesznek unalmas kilencven perceink... – Kemény csaták várnak ránk, de már várom a nagy összecsapásokat – tudatta a City játékosa, Vincent Kompany, bár alighanem ő is szívesebben játszana másokkal.

– Igazán szép kihívás áll előttünk, három korábbi BL-győztes találkozik a rajtvonalnál – mondta Jürgen Klopp, a Dortmund szakvezetője, mintha őt nem érdekelné a sajtóban hangoztatott halálcsoport kifejezés.

– A szurkolók biztosan jól járnak – összegzett Egervári Sándor szövetségi kapitány. – Minden évben kialakul egy nagyon nehéz csoport, ezúttal a Real, City, Dortmund, Ajax négyesnek kell vért izzadnia.

Ami pedig a magyarokat illeti, Vass Ádám csapata, a kolozsvári CFR a Manchester United, Braga, Galatasaray trió ellen lép pályára, Megyeri Balázs Olympiakoszára az Arsenal, a Schalke és a Montpellier vár, míg az európai elitbe hat év után visszakerülő Anderlecht (Juhász Roland) riválisa a Milan, a Zenit és a Málaga lesz.

Iniesta az év labdarúgója

Nem volt őszinte Cristiano Ronaldo mosolya a BL sorsolás után rendezett UEFA Év labdarúgója választáson. Az európai labdarúgó-szakírók szavazatai alapján a Ronaldo, Lionel Messi, Andrés Iniesta trióból az utóbbi lett a győztes. Nyilván sokat számított, hogy a Barca játékosát az idei Eb legjobbjának választották meg, miután megvédte címét a spanyol válogatottal.

Így folytatják szeptember közepétől a Bajnokok Ligájában 

A csoport: Porto, Dinamo Kijev, Paris Saint-Germain, Dinamo Zagreb
B csoport: Arsenal, Schalke, Olimpiakosz, Montpellier
C csoport: AC Milan, Zenit, Anderlecht, Malaga
D csoport: Real Madrid, Manchester City, Ajax, Borussia Dortmund
E csoport: Chelsea, Sahtar Donyeck, Juventus, Nordsjælland
F csoport: Bayern München, Valencia, Lille, BATE Boriszov
G csoport: Barcelona, Benfica, Szpartak Moszkva, Celtic
H csoport: Manchester United, Braga, Galatasaray, CFR Cluj
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.