A rendezők okolhatók az atlétikai tragédiákért

baleset
PUBLIKÁLÁS: 2012. augusztus 29. 17:15
Halálos sérülést okozott Dieter Strack versenybírónak egy gerely. Az olimpiai bajnok Pars Krisztián szerint nem az atléták, inkább a rendezők hibáztathatók az efféle ritkán előforduló tragédiákért.
J. K.

Veszélyes üzem az atlétika. Legalábbis a dobószámok, a düsseldorfi ifjúsági viadalon történt haláleset nyomán újra előtérbe kerültek a biztonsági kérdések. Az első vizsgálat szerint a 75 éves versenybíró túl korán szaladt ki a pályára, hogy lemérje a dobást, miközben a gerely eltalálta a nyakát.

Nem is olyan régen – 2007. július 13-án, pénteken – a világ szeme láttára történt kis híján tragédia a Golden League-sorozat római állomásán: a finn Tero Pitkämäki gerelye eltalálta a távolugráshoz készülődő francia Salim Sdiri bordáját. Igaz, ő szerencsés volt, összevarrták a sebét és hazaengedték.

– Úgy harminc éve, a Vasas pasaréti pályáján talált el a gerely egy bámészkodó bírót, de viszonylag ép bőrrel megúszta a találkozást – mondta Spiriev Attila atlétikai menedzser és elárulta, hogy néhány éve Németh Lászlót, a szombathelyi dobóiskola megalapítójának diszkoszvető fiát találta el egy kalapács edzés közben. Szerencsére a sérülést viszonylag hamar kiheverte.

– A versenyzők általában nem hibáztathatók a balesetekért – szögezte le az olimpiai bajnok kalapácsvető, Pars Krisztián. – A dobókörben a tökéletes technikai kivitelezésre figyelnek. A rendezőknek kell ügyelni a biztonságra, arra, hogy senki se legyen a sportszer „hatósugarán” belül. Edzéseken harminc, negyven ember gyakorol egyszerre, mégis ritkán történik baleset. Vigyázunk magunkra és egymásra.

 

Kimentett egy fuldokló lányt

Sokkolta a német sportközvéleményt Dieter Strack tragédiája. Annál is inkább, mert régóta szerepelt versenybíróként, és halála kapcsán kiderült, hogy a 1977- ben kimentett a vízből egy fiatal lányt. A ma már 47 éves tanítónő a Bild hasábjain elevenítette fel a történteket, s elárulta, hogy az életét köszönheti Stracknak, aki kihúzta a viharos tóból. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.