Nehezen emészti meg a kétszeres vb-győztes Vettel, hogy húsz másodperces büntetése miatt a második helyett csupán az ötödik helyen végzett Hockenheimben, és egyre jobban ellép tőle a pilóták pontversenyében az élen álló Fernando Alonso. A németnek nem is az a baja, hogy Jenson Button szabálytalan megelőzése miatt elmeszelték, hanem azért bosszús, mert a másik mclarenes, Lewis Hamilton manőverének – az egy kör hátrányban lévő brit a 35. körben visszaelőzte – köszönhetően másodperceket veszített a verseny során.
– Nem volt szép tőle, nem is értem, miért csinálta – értetlenkedett Vettel. – Hülyeség volt zavarnia az élen állókat, hiszen körhátrányban volt. Miatta veszítettem pozíciót Buttonnal szemben. A sportszerűség határát súroló versenyzési stílusa miatt sokat kritizált Hamilton nem ment el szó nélkül az ügy mellett.
– Nem izgatom magam Vettel kijelentése miatt, hiszen az csak azt mutatja, hogy még éretlen – vágott vissza a brit.
Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke elismerte, Hamilton ezúttal nem volt szabálytalan. – Közvetlenül a verseny után magasba csapnak az érzelmek. Érthető, hogy Vettel egy kicsit felhúzta magát, hiszen Lewis szokatlan manővert csinált, de nem szabálytalankodott, csak segítette a csapattársát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.